Honlapon:
http://www.prae.hu/prae/articles.php?menu_id=81&type=4&cat=8&start=10

Volt-e kedvenc meséje gyerekkorában? Mi volt az? Miért volt az?

Négy-öt évesen a Didergő királyt szerettem, és csak húsz évvel később jöttem rá a mese mágikus funkciójára, ugyanis dédnagymamám olvasta fel nekem mindig, aki a nagyapáméknál élt. Nagyapám nagy tudós volt, de a munkája mellett nemigen jutott rám ideje – úgyhogy könyvtára jeges birodalmában, megközelíthetetlen fenségében nyilván őt éreztem didergő királynak, akinek a szívét én, a kislány, felmelegíteni vágytam.

Emlékszik-e első önálló olvasmányélményére?

Hát persze, hogy emlékszem, az Egri csillagok volt! Jutka nagynéném olvasta fel nekem először, de aztán, bár még akadoztam az olvasással, én is rögtön végigolvastam még egyszer. A kalandokat is nagyon szerettem, de a kedvencem mégis a szerelmi szál volt, meg Vicuska vitézsége. Ma is megborzongat a kerti szerelmi jelenet, a parfümillat, a csók, a gyűrű – a két főhős egymás iránti rajongása, hűsége és ereje mély benyomást tett rám, azóta is javíthatatlanul romantikus vagyok. De nézzük csak meg, ma is milyen szép ez a jelenet, amikor Vica viszontlátja szerelmét: „- Gergő! – mondotta a kezét összecsapva. – Hogyan kerülsz ide? – Az öröm ragyogása áradt el rajta, s a rács nyílásához tette az arcát, hogy Gergely megcsókolja. Gergely eközben valami kellemes illatot érzett rajta, hasonlót az áprilisban virágzó lonc illatához. Azután mind a ketten fogták a rácsot, egymás keze mellett. A rács hideg volt. A kezük meleg.”

Mi volt gyermekkora kedvenc könyve, regénye?

A legemlékezetebb A két Lotti. Nyolcéves voltam, amikor olvastam, és szinte minden jelenetére emlékszem. Az ikerpár hihetetlenül felnőttnek tűnt előttem: igazi nagylányok voltak, kilencévesek! Nekem akkor az az egy esztendő rettenetes nagy különbségnek tetszett, naponta vártam, hogy kilencéves legyek. Ma is valahogy ettől a kortól számítom a „nagyságot”. Persze ne felejtsük el azért, hogy az ikerlányok egyedül jártak a henteshez, és önállóan főztek az édesanyjuk és maguk számára. Én is egyedül jártam a boltba, de húst sütni egyedül – nos, arra még nagyon sokáig kellett várnom. Kastnertől felelősséget tanultam, felnőttséget, komolyságot. Most, amikor az ötéves fiam az Emil és a detektíveket hallgatja ugyanolyan lelkesedéssel, mint én akkor a Lottit, látom, hogy Kastner mekkora szolgálatot tesz gyereknek és felnőttnek egyaránt: kalandot ad és izgalmakat, mégis képes arra, hogy vaskalapos tanári intelmek nélkül, közvetlen kedvességgel beszéljen erkölcsről, felelősségről, szeretetről.

Nyújtott-e Önnek maradandó élményt valamely könyvillusztráció?

A legjobban Reich Károly rajzait szerettem, a gyerekeim szobájában is az ő rajzai vannak a falon. Most is vannak kedvenc kortárs illusztrátoraim.

Körülbelül hány mondókát, gyerekverset vagy gyerekversként számon tartott verset tud kívülről?

Fogalmam sincs – mindenesetre többet, mint amit hirtelenjében össze tudnék számolni. Fejből leginkább a klasszikusokat: a „Kisbalázst” és a Családi kört szoktam mondani esténként, de éneklés és játék közben rengeteg régi zeneovis, iskolás mondóka is beugrik, meg persze számos verstöredék, de (hívószavakra) szinte az egész Weöres-féle Rongyszőnyeget tudom.

Nyúlt-e vissza felnőtt fejjel gyerekkori olvasmányélményhez az élet fontos pillanataiban?

Meséket mindig szívesen olvasok, és vannak könyvek, amelyeket gyerekkorom óta keresek, ilyen például egy De Ségur nevű írónő tündérmesekönyve, ez nagy hatással volt rám, sokszor eszembe jut. Tetszik a Boldizsár Ildikó-féle mesterápia is – nem próbáltam még, de biztosan hatásos – ha jól értem, akkor pontosan arra szolgál, hogy az élet fontos pillanataiban felhasználjuk a mesék energiáját.

Most van-e kedvenc meséje?

Most éppen Beatrix Potter meséit fordítom, ez az aktuális kedvencem, mert egyszerre kép és szöveg, pontosság és mese, rémület és romantika.

Jelenleg milyen kapcsolatban áll a gyerekirodalommal?

Gyerekverseket írok, és a fiaimtól számos megrendelést kapok mesékre. Ezeket sajnos még nem teljesítettem, pedig Felhővári Klári vagy a lepke-királykisasszonyok története tényleg megérné, hogy rendesen megírjam. Persze ezek eléggé lányos mesék, a vitézeseket inkább felolvasom, amire pedig plusz igény van, azt majd megírja az édesapjuk… Gábris fiam az átalakulós meséket kedveli, úgyhogy ezekből mesélek a legtöbbet. Sok-sok mesét, gyerekregényt olvastam már fel nekik (két- és hatéves korosztály), a Boribontól és a Kippkopptól a Hobbiton át a Trapitiig, és voltaképpen az az igazság, hogy olvasmányaim tetemes részét teszi ki a gyermekirodalom, mert mire odajutnék, hogy az éjszakai órákban magam is belekezdhetnék komoly olvasmányaimba, bizony, nem egyszer elalszom…