A Cinema magazinban jelent meg.

Legyen az parti vagy szeminárium: ki ne hallgatná szívesen a társaság középpontját, a szellemes, könnyed, sziporkázóan önironikus társalkodót? Ő korunk guruja: kíméletlenül kibeszéli és humorral gyógyítja közös nyavalyánkat, a szorongást. Az új könyvének címlapján lótuszülésben mosolygó szerző már az előszóban bevallja, hogy ő bizony sikerkönyvet akar írni, és mivel – mint az nem kis malíciával megállapítja –, mostanság a híres személyiségek önvallomásai a legkapósabbak, mindjárt az elején tisztázza, hogy „Ez a könyv rólam szól. Réz Andrásról.”
Ennek ellenére ne várjunk titkokkal teljes önéletírást. Annál inkább vázlatos pályaképet, személyes anekdotákat és egyetemi előadásokon kipróbált, naprakész esszéket arról az igen szerteágazó, divatos problémakörről, ami a szerzőt, és vele együtt mindenkit foglalkoztat, akinek tévéje van, lapokat olvas, vagy moziba jár – ám akit esetleg mindez hidegen hagy, az persze nemigen fog azonosulni a komikussá enyhített szorongásáradattal. (Bár Réz Andrást még ő is biztosan ismeri – lásd a könyvben említett egyszerű piaci platniárus esetét, aki „Maga az a filmesztéta!” felkiáltással azonosította be a médiaszemélyiséget.)
Vegyük sorra a témákat: egészség, szex, nemi és faji azonosság, ezotéria, sport, szakácsművészet, reklámok, valósághow, tréfás történelem – és persze sok-sok film, főleg horror, ahogy az egy tősgyökeres mozibubustól elvárható. A kínálat, lássuk be, kissé eklektikus, és a könnyed humoreszktől a komoly esszéig minden belefér, szinte átmenet nélkül, úgyhogy készüljünk fel a meglepetésekre. Találunk itt drámarészlet és újságcikket, nemzetkarakterológiai eszmefuttatást és egyetemi előadást, jellegzetes Réz Andrási lazasággal előadva. A szerző mindig személyes hangnemben indít, időnként sokatmondó vicceket is közbeszúr, kitekint, betekint és körültekint, villódzó asszociációkkal bombáz – látszólag csak úgy mesélget tehát, de közben tréfás és olvasmányos formában rengeteg ismeretet is közöl. Vizsgálja akár korunk hős-eszményét vagy férfiideálját, mindig a problémák gyökerét keresi, figyelembe véve a kérdés történetét és az egyén- és tömeglélektani szempontokat is, soha nem felejtkezve el az emberi esendőségről és befolyásolhatóságról.
Réz András szerencsére nem veti meg a popkultúrát – hogyan is tehetné, hiszen nemcsak vizsgálja, de műveli is, ötletadóként és szerzőként egyaránt. Ez a személyes érdeklődés és elkötelezettség adja írásainak hitelét. A horrorfilmekről szólva elmeséli például, hogyan „látta” először – egyelőre még csak képzeletben – Hitchcock Psychóját egy sötét sátorban, egy nyugatot járt kamaszfiú előadásában, és a reklámokkal kapcsolatban sem tagadja, hogy maga is közreműködött időnként az elkészítésükben. Visszatekintései nem nélkülözik a történelmi távlatot sem: megtudhatjuk, hogy filmesztétai pályafutása kezdetén a tévéműsor számos nézője kifogásolta a hajviseletét (!), és hogy annak idején „az amerikai kúltúrmocsok szálláscsinálójának” tekintették. Hiába volt ez egykor abszurd valóság: ma már nyugodtan nevethetünk mindenen, amit a lefegyverzően ironikus Réz András elmesél.
Ez az egyszerre hivalkodó és leleplező (ön)gúny egyszerre erénye és hátránya a könyvnek. A Rejtőt és Woody Allent idéző lendület időnként harsány röhögésre vagy egyetértő somolygásra késztet, olyannyira, hogy az olvasói fotelből saját szorongásaink is banálisnak tetszenek – de csak egy-két pillanatra. Megoldást nem várjunk rájuk: ez a guru csak nevetni és nevettetni tud. Nem követeli tőlünk, hogy gyökerestül forduljunk ki megszokott életünkből, mindössze arra biztat, hogy őhozzá hasonlóan fogadjuk el önmagunkat szorongásainkkal együtt, és komplexusok helyett egyszerűen szeressünk enni, inni, nevetni, élni.
Attól azonban mindenkit óva intenék, hogy a nevetés vágyától megittasulva, hozzám hasonlóan egy ültő helyében olvassa végig Réz András összes humoreszkjét. Ami kis adagban szórakoztat és megfűszerezi az életünket, az nagy adagban megfekszi a gyomrot. A világ leghumorosabb társalkodója is fárasztó, ha túl későig nyúlik a parti.