Legeza Ilona honlapja a lehető legátfogóbb irodalmi gyűjtemény, érző és értő összefoglalókat ad a kortárs és a klasszikus művekről, mindenkinek ajánlom figyelmébe

SZABÓ T. Anna

NEHÉZKEDÉS
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2012

Mintha csak személyes, diszkrét vallomásokat tartalmazna Szabó T. Anna új (1998) verseskötete: fájdalmas vallomást a magányról, a társtalanságról, az egyedül töltött szilveszter estéről, a tárgyak árulásáról, a közelítő halálról, a gravitáció kikerülhetetlenségéről stb. Megható, őszinte, önmagát pőréig vetkeztető gyónásokként olvasódnak ezek a versek – első megközelítésben. A költőnő azonban jóval többet ad, mint finoman megformált sirámokat, önelemzéseket, önvizsgálatokat. Versei léthelyzetek ontológiai vizsgálatai, objektív sorsanalízisek, amelyekből – éppen mivel nem az önsajnálat vezérli őket – nem hiányzik a mély reflexió és a játékosság sem (A szemről; Ballada; A nők és Don Juan; Dzsungel; Ha volna egy kevés remény; Innen a templomkertből; Humusz stb.). Érett, szép verseskötet – minden verskedvelő olvasónak.

SZABÓ T. Anna

FÉNY
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2691

Nominális költészet – legalább első megközelítésre annak látszik – Szabó T. Anna lírája: a költőnő legtöbb versében csak úgy sorolja a főneveket, a megnevezéseket. Tárgyait a legkülönbözőbb életszférákból, élethelyzetekből veszi: a gyümölcsök, a növények, a tavasz rekvizítumai éppúgy felbukkannak költeményeiben, mint a háztartás eszközei, a lakberendezési tárgyak, vagy az utcák, a terek, az erdők, a vízpartok tematizálható jelenségei (Szél, lomb, eső; Kísérlet borral és gyertyával; Fekvő nő kockás pokrócon; Új lakás; Pillanatképek stb.). Szinte szenvedélyes buzgalmú kifogyhatatlan leltározó Szabó T. Anna, ám magával a leltározással nem éri be: valamiképp egy világot épít fel újra meg újra névszóival, tárgyaival, eszközeivel, rekvizítumaival, és mivel újraépített világról van szó, versei az újdonság, a frissesség erejével és bájával hatnak. – Jelentős kötet a Fény.

SZABÓ T. Anna

RÖGZÍTETT MOZGÁS
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2692

A költőnő új (2004) kötetének témái a leghétköznapibbnak tűnő alaphelyzetekből, élményekből bomlanak ki a tőle megszokott élességgel, szinte fotószerű pontossággal láttatva azt, amit bárki megélhet, de tárgyilagossága mögött meghúzódnak az érzések, a sajátosan, egyszerű eszközökkel megragadott hangulatok, a megérteni vágyás feszültsége. Versciklusainak nominális címei is jelzik objektivitásra törekvő világát ( Helyrajz, Forgalom, Téli ablak, Háztáj, Vadvíz). A játékosnak tűnő, de önmagába zárt természeti képek és gondolatkapcsolatok kiérlelt egészet alkotnak, mint amilyen a Vadvíz című költeményének tiszta vezetésű univerzuma: „De a bizsergető sejtelem / gyökeret ereszt, szárnya nő, / vadállat-orra szimatol. / Mindenhol ott van. Nincs sehol. / Végül nehéz lesz, mint a kő, / mindent tud, semmit nem beszél () Az anyag holtában is él, / és elevenen is halott () kövek várnak a föld alatt, / források és magok.” Költői magatartása klasszikus költőinket idézi: szemlélődés által indulnak meg gondolatai, egyre fokozódó várakozással, a létezés értelmének csendes, belső pátosszal kifejezett mondanivalóját fegyelmezetten, természetesen önti dalba. Egyszerű fogantatású képeiben semmi túlzás, szinte egy haiku tömörségével adják vissza gondolatainak tárgyát. A versszeretők olvasótáborának igazi csemegéje a kötet.

SZABÓ T. Anna

ELHAGY
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2693

Szabó T. Anna költőnő újabb (2006) kötete ugyanarról a magabiztos formakultúráról, gondolati elkötelezettségről, plasztikus látásmódról, tárgytiszteletről és élénk képzeletről árulkodik, mint amivel már korábban is felhívta magára a figyelmet. Ezúttal azonban újabb árnyalatok tűnnek fel költői portréján. Az Elhagy című kötete az emberi test, a női lét testi-lelki-metafizikai kérdései, a szerelem ráción túli ereje, a két ember közti távolság legyőzhetetlensége és szerelem/szeretet általi leküzdése, de mindenekelőtt az anyaság komplex (testi-érzelmi-szakrális) élménye jegyében fogant. A kilenc ciklusra osztott hatvanhat versből álló kötet egésze is jól megkomponált struktúrát sejtet: a szülés előtti feszült várakozás ellentmondásos érzései, az újszülött félelmeivel, vágyaival való azonosulás vagy éppen az elkülönülés tudatosulásának és fájdalmának élménye, az anyaság apró örömei, akárcsak ennek a misztériumnak a megtapasztalása átadja helyét a szerelmessel, a nemző, megtermékenyítő, megsemmisítő társsal való együttlét észbontó, erotikus hatalmának, a test tüzének, amit a lét egyetemes kérdései, a mindenséggel való szembesülés, végül a nagymama holtteste, a műtőasztalon átélt fájdalom kapcsán a halállal való szembenézés követ, majd a hit és az ima hangjai csendülnek fel. De az egyes versek is szavakon túli kérdés-feleletek formájában rímelnek egymásra, ezzel a versritmuson túlmutató lüktetéssel a lét hullámzó harmóniájába lökve (szülve) a kötet ihlető energiáit. „De aki a magot magába fogadta, / megnyílik az idő mélye alatta, / világok méhe vajúdik tőle – // ki tudja, kit ránt elő belőle, / szűk üregekből tág levegőre, / messzi időkből kit tol a létre, / újra ölésre, új ölelésre” – hangzanak a Hangok a várakozásban című ciklus (Ezt mondja Pythia) című darabjának az egyetemes létet ostromló, az emberi élet értelmét firtató kérdései. A színvonalas kötet feltétlenül számíthat a kortárs líra iránt érdeklődők figyelmére.