Szabó T. Anna: Cafat

Szabó T. Anna: Cafat

Látom, hogy jössz, mindent látok…
(Elintézem, nyugi, lányok!)
Legyen meg, ha meg kell lenni…
Lépj csak beljebb, szép fiú.

Engem nem lephet meg semmi –
én vagyok a legjobb. Ennyi.
Lesből meglepni egy vadászt?
Mit képzeltél, szép fiú?

Túl barlangi víz csorgásán,
túl a visszhang vak morgásán,
túl kutyáid vicsorgásán:
mindent hallok, szép fiú.

Hallom, amit nem hall ember:
hallom, ahogy a szíved ver.
Így csak állat hall, vagy isten,
jól ismerlek máris, kinn-benn.
Azt hitted, nem veszlek észre?
De buta vagy, szép fiú!

Csak úgy nézhetsz, ha engedem,
most a te szemed a szemem.
Haláli testem van, hát nem?
A tükröm vagy, szép fiú.

Láttál már isteni szüzet?
Bennem ugyan nem rak tüzet
– hisz mind szenved, aki él –
semmi földi szenvedély.
Aki itt él, egyedül
(Kuss már, lányok, csihadjatok!)
földi szennybe nem vegyül.

A sok közönséges nő szül,
ráncosodik, korhad, őszül,
sorra kiesik a foga,
melle löttyed, lóg a fara,
ne vágyj rájuk, szép fiú.

Szép a bőröm, hajam ragyog,
látod, milyen fehér vagyok?
Kígyózsírral, szarvasvérrel,
farkasszőrrel ápolom.

Gyönge lábam vérbe gázol,
holdas homlokom világol,
mellem kerek, combom feszes,
minden ízem tökéletes,
minden porcikámban égi
édességem hordozom.

Nézz meg bátran, szép fiú.

Ne… Ne szólj. Ne mondd el, mit látsz.
Hallgass! Mondom. Pofa be!
Istennőt látsz! (Meg pár nimfát.)
Hallgass és gyere ide,
hadd nézzelek.

Hm. Nem is rossz.

Állati, hogy milyen izmos.

Szőrtelen… Ez jó nagyon.
Mint a nimfácskáim bőre,
mikor megcirógatom.
(Nyugi, lányok, elintézem.
Ha mind menekültök, én nem.)

Vadszagod van, friss vérszagod,
mint a friss hús, tiszta vagy,
meg is szagollak, ha hagyod –
és nincs okod, hogy ne hagyd…
Ne keménykedj, szép fiú.

Tetszel nekem… Kürtöd, kardod,
ahogy büszke fejed tartod…
(Nyughass, kutya! Nem harap!)
megcirógatnám a bőröd,
vállad, melled és… hasad…
Te vadász vagy, én vadad.
Ha hold vagyok, légy a nap….

Mit beszélek összevissza?
Tiszta vagyok, tiszta, tiszta!
A férfi… Pfujj… Igaz, lányok?
Mind-mind csak arra hiú.
Megmondtam, nem nézhet rátok
se csúnya, se szép fiú.

Ti se rájuk. Csak azért se.
Az ilyennek rossz a vége.

Ölni, ölni, nem ölelni!
Hajtod, levadászod, ennyi.
Fejjel alá fellógatod,
a bőréből kifordítod,
cafatokra szétszakítod.
Megölöd és megeszed!

Mit nézel, te lány? Mit bámulsz?
Mi van, elment az eszed?

Elfordulni, most, azonnal!
Ijedezik! Nem vihog!!
Tiszta, tiszta, tiszta, tiszta!
(Tiszta vér…) Na…! Menni fog!

Nagy levegő… Ki… Be… Ki… Be…
(Hallom, hogy dobog a szíve.)
Tűnés innen, szép fiú!

Tükröm, tükröm… Szeme tükre…
Nem megölni… Így, örökre…

Ide nézel! A szemembe!
Kire nézel? Mért nem engem?!

Mi van, te lány? Mosolyogtál?
Úgy, ahogy rám…?! Hova nézel?
Te, aki úgy simogattál…
Képes voltál a szemébe…?

Cafka! Rüfke! Cafat! Cafat!
Na várjatok…! Egy pillanat…
(vizet fröcsköl a Akteon szemébe) Nesze! Ha ez se jobb nálad!
Aki állat, legyen állat!

(fütyül a kutyáknak)

Ni, hogy rohan! Fut a bátor!
Ni, hogy kifordult magából!
Csípd meg! Kapd meg! Fogd meg! Tépd szét!
Na, most megkapja a részét!
Szerelem! Még mit nem! Vérszag!

Mit gondoltál, te, cafat?
Ennyit ért csak. Ennyit értek.

Minden férfi préda csak.

Ezt a vers-monológot a Szépművészeti Múzeum Textúra előadására írtam, Borbély Alexandra mondta el estéről-estére sokszor egymás után, Giuseppe Cesari – Diana szarvassá változtatja Actaeont című festménye előtt, Pelsőczy Réka rendezésében.