Szabó T. Anna: Fiam első képére
FIAM ELSŐ KÉPÉRE
a kisfiammal állunk az úton,
ő látja, érzi, szagolja, tapintja
Berlin bőrét – én csontjait tudom.
A földben itt mindenhol halottak laknak,
a halottakra emlékművet raknak,
az út lüktet: kopog a sok halott.
A nagy fal nyoma húzódik a földben,
át lehet lépni, mint egy patakot.
A négyéves még nem tudja, hogy mit lát.
Még ismeri az üres nézés titkát.
Nem holtakat lát és nem háborút.
Raszteres fényben hosszú-hosszú út.
„Adod a gépet?” Legörnyedek hozzá,
egy pillanat, és lefényképezett.
Legelső képén arctalan, egyforma,
árnyékból öntött szoborszellemek.
Anya és fia. Emlékmű a földben:
a volton már nincs semmi hatalom.
Átléphetetlen a múlt, mint az árnyék,
és élő, mint a fantomfájdalom.
A Digitális fotó magazin felkérésére írtam, egy régi fénykép kapcsán.