www.netkapu.hu
2004.06.21.

Itt járt a felhő. Tűhideg
kicsapódását hátrahagyta.
A sós homok ösvényt jelez,
megcsikordul a csizma talpa.

Langyos lélegzet. Lélegezz.
A forró füst, a hideg pára
Egyformán szürke. Réteges
jégtüske rakódik a fára.

Az ághegyen hagyott dión
Kopognak makacs madarak.
Csak amikor lebukott végleg,
Akkor látszik: fenn volt a nap.”

(Zúzmara)

Szabó T. Anna, szép, érdekes arcú nő. Elegáns vonású, büszke tekintetű. Olyan, akinek hallod a hangját akkor is, ha az életben nem találkoztál vele. És versei is olyanok, hogy ha olvasod, önkéntelenül hangosan kezded mondani a sorokat. Mert annak ellenére, hogy modern versek, minden ízében mai hangulatok, és egy érzékeny, de nem „gyönge” nő észleléseit tükrözik, megvan bennük az a lüktetés, amely a verseket lélegzésszerűvé teszi.

Ez a jellemzője Szabó T. Anna negyedik kötetének, a „rögzített mozgás”-nak. Kisbetűs cím, nagybetűs költészet.

„Felriadok hajnaltájban, kilök keszekusza álmom./Szólni, szólni. Csak a hangot, a dallamot nem találom…Nem voltam még ilyen védett/soha még ilyen csupasz./Nézem, ahogyan az égre felkúszik a virradat.” – írja a Harmincban. Erő és halk megszólalás egyszerre – hogy a rock-költészetből vegyünk példát, olyan, mintha vegyítették volna Patti Smith éleslátását Suzanne Vega visszafogottságával.

„Mint egy rémült hajótörött/testem hánykódó tutaján:/a síkos deszkára tapad/a gyermekem. A kisbabám.” – aligha olvashattunk még ilyen megfogalmazást egy gyermek születésére, mint a Szülőszobában, és valóban úgy érezzük: születésünkkel szinte kivettetünk az Édenkertből, amelyet Anyaméhnek hívnak.

A Helyrajz, az Öt skicc, a Forgalom szoció-fotók a mai Budapestről, már-már „új regény”, stílushidegen. A Sötét ciklusának életképei viszont már-már misztikus szintre emelik mindennapi érzékeléseinket.

A kötet egyik legszebb darabja pedig az Ünnep. Micsoda szokatlan és mégis magától értetődő vízió Karácsonyról! „Az őszre rázuhant a tél/parázsra hógolyó./Az avar színes lángjain/tűzoltó takaró…Serceg, lobban a meleg/ füstöl a hóesés./De a sötétben, nap helyett/ – Megszületett! – /kigyúl a mécs.”

Tisztás a ködben, ez az egyik utolsó vers címe Szabó T. Anna kötetében, amelyet a Magvető adott ki. Mit tudom én, ki vagyok, mi a célom – /ég, föld elfogadott./Letüdőzöm a hűvös és édes/korareggeli bodzaszagot.” Majd az Itt élők jártakban így ír: „Vezet a hóban lábnyomom,/több más nyom közt. Itt élők jártak./Csak ennyi maradt bizonyságnak.”

Ő már meghagyta a maga nyomát.

(gluck)