Író, költő, műfordító, a nyugatos-újholdas szellemiség folyatója. Elhagy címmel megjelent ötödik kötetében továbbviszi az előző kötet, a Rögzített mozgás lapjain megkezdett szubjektív lírikusi hangot. Tovább »

Szabó T. Anna 1972-ben született Kolozsváron. Költő, műfordító. 1987 óta él Magyarországon. Az ELTE magyar-angol szakán végzett, PhD disszertációját Szabó Lőrinc Shakespeare szonett-fordításairól írta. Tanított az Eötvös Kollégiumban Géher István mellett, s oktatott a British Council versfordító szemináriumán. Eddig négy saját verseskötete (legutóbbi 2004-ben Rögzített mozgás címmel), számos regény-, novella- és versfordítása jelent meg. Jelenleg ötödik kötetén, az Elhagy című, új verseket tartalmazó könyvön dolgozik. Férje Dragomán György regényíró (regényei: A pusztítás könyve; A fehér király). Két gyermekük van.
Fordítóként te választod ki azt, amit fordítani szeretnél, vagy megtalálnak a fordítandó kötetekkel?

Általában megtalálnak a munkák. Most, hogy három hónapja megszületett a második fiam, Palika, kicsit kevesebbet tudok vállalni, vissza kellett adnom több munkát is: regényfordítást nem tudnék végigvinni. De dolgozom versfordításokon és Shakespeare szonettjeinek fordításán is. Tovább »

- Miért döntöttek a kitelepedés mellett?Ez a szüleim döntése volt, nem az enyém, de részben nyilván a mi érdekünkben történt. 1986-87-ben egyre reménytelennek látszott a helyzet: az ablakunk alatt Adrian Păunescu-rajongók vonultak nacionalista és soviniszta jelszavakat kántálva (koncertre mentek); az iskolámban minden tablót eltávolítottak és a folyosók megteltek zászlókkal meg Ceauşescu-transzparensekkel, és minden óra azzal kezdődött, hogy el kellett énekelnünk a himnusz mind a hét szakaszát. Tovább »

Szabó T. Anna 1972-ben született Kolozsváron, 1987 decembere óta él Magyarországon. Az ELTE angol-magyar szakán végezett, Eötvös-kollégista volt. Első kötete 1995-ben A madárlépte hó címmel jelent meg a Belvárosi Kiadónál, a második 1998-ban Nehézkedés címmel a Magvetőnél, a harmadik Fény címmel 2002-ben ugyancsak a Magvetőnél. Legutóbbi kötetének címe: Rögzített mozgás. A versíráson kívül fordít, kritikákat ír. Férjével, Dragomán Györggyel és hároméves kisfiával, Gábrissal Budapesten élnek.

16 éves korodig Kolozsváron éltetetek, ugyanakkor a város és Erdély mint téma nem jelenik meg a verseidben.

Megpróbáltam, de förtelmesen rossz versek lettek belőle. Valószínűleg többet kellett volna ott élnem ahhoz, hogy ez témaként szerepeljen. 16 éves koromig két füzetet írtam tele - az egyik gyerekkori, a másik kamaszkori verseket tartalmaz -, de azokban is csak öt-hat versben beszéltem Erdélyről – viszont a korhangulat benne van egy akkori versemben. Ez volt életem első olyan verse, amit egy költő megnézett. Lászlóffy Aladárnak

Tovább »

Duplán is ünnepi volt az idei könyvhét a fiatal költőnő számára: június 4-én a születésnapja alkalmából köszönthettem, amikor telefonon fölkértem az interjúra, és a Magvetőnél megjelent új verseskötete, a rögzített mozgás, amit együtt dedikálhatott a Szép versek 2003-as gyűjteményével. A József Attila-díjas Szabó T. Anna első kötete kilenc éve látott napvilágot.

Elsőként arra kérem, adjon egy kis rövid önéletrajzi beszámolót magáról. Mit tekint fontosnak eddigi életében, pályáján?

Budapesten lakom, de Kolozsváron születtem, ott éltem tizenhat éves koromig, meghatározó örökséget kaptam a várostól, és ez, ha nem is közvetlenül, de az írásaimban is megjelenik. Szombathelyen jártam gimnáziumba, azután elvégeztem az ELTE magyar-angol szakát és az angol reneszánsz doktori iskolát, a legfontosabbnak mégis az Eötvös Collegiumban töltött éveket érzem, Géher István, Lator László, Margócsy István óráit, a kreatív közösség szellemét,

Tovább »

„A költő szeme a legfontosabb”

Nem magunkra kell figyelnünk, hanem a világra, mert az, hogy mi mit érzünk, az egy banális dolog. Mindenki szerelmes, mindenki szomorú…viszont nagyon különbözőképpen látjuk a világot.

Tudtam, hogy Erdélyből emigrált Magyarországra, s ő rögtön rájött, hogy kolozsvári vagyok. Mégsem beszéltünk erről. Aztán interjú közben kiderült, Erdély az egyik legnagyobb problémája.

Valahogy ilyen az egész lány. Nem elég, amit tudunk róla, és nem azt mondja, amit elvárnánk annak alapján, amit tudunk.

Eddig két kötete jelent meg. A madárlépte hó a Belvárosi Könyvkiadónál 1995-ben, a Nehézkedés pedig a Magvetőnél 1998-ban.

Kétféle írói attitűd létezik. Az első típusba tartozó alkotó úgy érzi, minden fontos, minden, amit ír, az olvasóra tartozik– éppen ezért időnként úgy érezzük, locsog. A másik típus képviselője annyira ellenőrzött, hogy olykor merevnek, humortalannak tűnhet. Önhöz melyik attitűd áll közelebb?

Mindenképpen az utóbbi. Számomra nagyon fontos a saját életem minősége, és éppen ezért, talán önvédelemből, nem szeretem, ha a mindennapjaimnak nyoma van az írásaimban. Ami velem történik, csak áttételesen kerülhet be a verseimbe. Ezért voltak annyira hasznosak azok a szerepversek, amelyeket az első köteteimben írtam: olyan indulatokat is átélhettem a papíron, amelyek egyébként távol állnak tőlem. Mostanában viszont sokkal ritkábban fordulok a ehhez a technikához, mert behatárol a műfaj.

Tovább »