Ez a személyes írás Fülöp Bea: Anyák című interjúkötete számára készült.

Idilli képeket őrzök a gyermekkoromból az édesanyámról: lágy vonású, meleg szemű, csengő nevetésű, szép fiatal nő, a virágos kétrészes háziruhájától a körömlakkjáig minden izgalmas rajta. Tovább »

József Attila emlékére írtam, a Holmiban jelent meg.

Szólj hát, mit tegyek én, hogy szeress

ha sírva fakadok, ne nevess

………………

……………….

Mint a motor, mely már begyulladt,

de nincsen útja és nem indulhat,

olyan vagyok s ha bátrabb volnék,

értelmetlen szavakat szólnék.

Halandzsa: kamaszkamaszkamaszkamaszka. Álarcos bujkálás, kifejezhetetlen érzelmek rejtegetése, a nemiség ébredésének szűzen is mindentudó gyötrelme és extázisa. Berobban a belső égésű motor, sírás táplálja, ábránd és lüktetés, de nem tud megindulni az ismeretlen úton, a másik felé, fél a megszégyenüléstől, pedig legszívesebben makogva-vakogva nekirontana, ököllel ütné, ölelné: vegyél észre, hallod, szeress már, szeress. Tovább »

József Attila emlékére írtam.

Tizenhárom éves koromban történt Kolozsváron. Hetesek voltunk Julcsával. Órák után nekünk kellett kitakarítani a régi, magas, íves mennyezetű tantermet. Üres volt az osztály, a csendben csak a padok puffanása hallatszott, ahogy recsegve oldalukra döntöttük őket, gurultak kifelé a megbarnult almacsutkák, ottfelejtett ceruzák. Barátnőm váratlanul egy könyvet vett elő, és üzletet ajánlott: tudja, hogy szeretem a verseket, tehát ő most nekem felolvas, én pedig azalatt helyette is takarítsak ki. Tovább »

Az Eső családtörténet számába írtam ezt.

„Ilyen lehet a család, mint volt ma reggel. Ilyesmi lehet.” (Spiró György: Idill)

Túléltem a harminchármat, átléptem a harmincnégybe. Menthetetlenül felnőttem. Harmincnegyedik születésnapomra egy vastag, puha bőrfedelű füzetet kaptam édesanyámtól. Egy maga írta könyvet. Tovább »

Az alábbi esszét a Forrás folyóirat felkérésére írtam.

Horog

az egérárpa apró horgai
a tenyér érdes bõrébe akadnak
kõtörmelék között rézsútos árnyék
ereje van a napnak
üres peron rozsdás sínek
sáros keréknyomok
súrol a félérett kalász
érzem tehát
vagyok

Ez egy egészen friss vers, kivételesen még a megírás pontos dátumát is tudom: 2001 január 28. Azért ezt választottam, mert rövidségében is koncentrálja az engem mostanában foglalkoztató kérdéseket, és nagyszerûen alkalmas vers és valóság viszonyának megmutatására. Tovább »

Rózsákról és versekről - esszé az Eső rózsa-számába

Ma álltunk át a téli időszámításra. Bár kint szokatlanul meleg, párás ősz van, már  érezni a levegő szagán, hogy jön a fagy. Elfagy a muskátli az ablakban, a leander a függőfolyosó öblében, áttetszőre és merevre fagynak a temetőben a gyertyaperzselte krizantémcsokrok. Amit felragyogtatott három évszak, azt egyszerre pusztítja el a tél.

Tovább »

Írás a városról, ahol élek. Eredetileg a Holmi Budapest-számába készült

Budapest! Mire az Eötvös Collegium világítóan fehér lépcsőjén felkapaszkodtam böhöm csomagjaimmal, az utazástól, a városi portól és a szorongástól pergamenre száradt már a szám. Ilyen az igazi tudásszomj, mosolyogtam magamban, miközben két tenyérrel locsoltam az arcomba a vizet. Megérkeztem „a nagy idegenségbe”, haza. Hol volt még akkor az otthon.

Tovább »

Harmincéves vagyok, és boldog. Ezt nemcsak a tavasz teszi, a fejfájdítóan friss levegő és a hersenő fűszag, hanem az a tény, hogy úgy élek, ahogy mindig is akartam. Férjem van, társam, akivel nemcsak a szerelem, de az írás szenvedélye is összeköt, kisfiam, aki világfelfedező álmélkodásával engem is újra meg újra rácsodálkoztat a tárgyakra és a jelenségekre, van már kenyerem, borom is van, virág van az ablakomban.

Tovább »