Szabó T. Anna

A református kalendárium felkérésére írtam.

„Mindig úgy volt a legjobb, ahogy az Isten akarta” – olvasom az ötéves fiamnak a Fiatalok Bibliájából, amely gyerekkorom egyik legkedvesebb olvasmánya volt. A kisfiam sokat töpreng a legfontosabb kérdéseken, és leginkább az foglalkoztatja, hogy miért van a világon fájdalom és halál. Azt hiszem, hogy lényegében ez tett engem is költővé – a világ gyönyörűségének és a halálfélelemnek a kettőssége. Continue reading „… hogy el ne felejtkezzél az Úrról…” – Feljegyzések Biblia-olvasás közben -

A nekrológ a literán jelent meg.

Csütörtökön jött a felesége levele, hogy Lengyel Balázs nagyon beteg, és péntekre meghalt. Már be sem tudtam menni a kórházba meglátogatni. Sokáig nem voltam itthon, nagyon régen nem láttam – most nézek utána: tavaly június tizenkettedikén. Csak azért tudom a dátumot, mert ő maga írta le Domokos Mátyásról szóló emlékbeszédében, hogy én segítettem neki betenni a taxiba a kétezer oldalas magyar esszé-antológiát. Igen, ő ezt is számon tartotta Continue reading „Maga iszik üvegből?” – Lengyel Balázs emlékére

A nekrológ a Holmiban jelent meg.

Ki volt nekem Szabó Magda? A rokonom – de sok idő telt el, amíg ő is azzá fogadott. Gyermekkoromban naiv büszkeséggel azt reméltem, hogy akár a lányának is hihetnek, mivel őt ugyanúgy hívják, mint édesanyámat. És rettentően tetszett, ahogy – mint az Ókútban megírta – kisgyermekként úgy rótta le a tiszteletét Arany balladái előtt, hogy legkedvesebb madaras-szilvás lehúzósképét ragasztotta rá a díszkiadás moarélapjára. Most is az ujjamban érzem ennek a gesztusnak a testi mivoltát Continue reading „Tanú vagy, nem mehetsz el” – Szabó Magda emlékére

Az esszét az ausztriai Kremsben írtam, a Műhely folyóirat kerékpár-számához. Megjelent 2007-ben.

Nem vettem meg a biciklit. Holnap vasárnap, az üzletek zárva, és hétfőig talán el is párolog a vágy – eső után a víz -, már érzem is, hogy szökik az íze. Pedig hogy megfordult velem a világ ma reggel, ahogy eszembe jutott, hogy akár vásárolhatnék is egyet, csak úgy – felpattantam az ötletre, egy fényes új saját bicikli, már a kerekek zurrogását is hallottam, ebben a városban ezt is megtehetem, meg kell tennem, hülye vagyok, ha kihagyom Continue reading Szabó T. Anna: Zuzmó, fecske, bicikli

A teljes lexikon megtekinthető:

http://www.forrasfolyoirat.hu/0207/szotar.html

KERT: körülkerített tér, felette tágas ég, benne gyep és gyümölcsfák, tavasszal tulipán, ősszel berkenye, madárdal köröskörül, de egyébként nagy csend, és éjjel sem fátylazza vörös neonfény a csillagokat. Itt el lehet üldögélni reggeltől estig Continue reading Mi hiányzik? Két szócikk a Forrás folyóirat Hiány-lexikonához (2002)

A Pázmány Péter Egyetem kreatív írás konferenciájára írtam 2007 őszén. Megjelent a Beszélőben 2008 őszén: http://beszelo.c3.hu/cikkek/vers-es-szenvedely

Jól emlékszem, hogy milyen mámoros boldogság volt az első valóban sajátomnak tartott vers, tízéves korom tájékán. Az ilyesmire mondják, hogy „szívből jött” – és szép példája annak a kívülről nézve bizony komikus pillanatnak, amikor a vers uralkodik azon, aki írja. Egy lehajtott vécéfedélen kucorogtam ugyanis, ölemben a füzettel, a tollal, és áhítatosan füleltem a fürdőszoba tenyérnyi ablakán beszűrődő rigódalra. Continue reading Szabó T. Anna: Vers és szenvedély

A Kultúra internetes laptól adták tovább nekem a válasz lehetőségét. Engem Várady Szabolcs kérdezett. A megjelenés megtekinthető:

http://kultura.hu/main.php?folderID=1027&articleID=50495&ctag=articlelist&iid=1

Kedves Szabolcs!
Kaari Utrio finn feminista izgalmas könyvében, amely a nők lassú emancipációjának történetét foglalja össze, leközöl két tizenkilencedik századi karikatúrát is, amelyek mélyen megmaradtak az emlékezetemben. Az egyiken „Az írónő otthona” látható: hosszú ruhás, loknis nő ül egy kis asztal mellett, gondolataiba merülve, felette összevissza felhányt mosott ruha lóg, székén macska vernyog, mögötte a tűzhelyen magasra csap a szétégett étel lángja Continue reading A nő és a tudomány. Válasz Várady Szabolcsnak.

Felkérést kaptam, hogy írjak a kávéról. Megírtam, mert kávéfüggő vagyok. Az interneten: http://www.omnia.hu/kaveeskultura/155

Kávék és évák. Ez a cím jutott eszembe, mert a kialvatlanságtól üres nyelvjátékokat forgat az agyam, egy részeg dizőz dúdolja bennem, hogy ávé, kávé, te véka kávé, béke velem, tevékeny béke, kávé kéje, jé, te ká, te vé, nem tart soká végtelensége, de mint a tengeré, mély, ringj hát, hajó, ó, a kávé be jó – satöbbi. Órák óta nem ittam kávét, a legutolsót késő délután, és meg is látszik rajtam Continue reading Szabó T. Anna: Kávék és Évák

2008 tavaszán örömmel fogadtam a Lufthansa költészet napi felkérését: magyar költők köteteit osztogattam a repülőtéren. Ennek kapcsán írtam ezt az esszét, amely a literán is megjelent.

„Itthon vagyok itt e világban, de nem vagyok otthon az égben” – mondja Kosztolányi. Otthonosan mozgok az égben, de nem vagyok igazán otthon magamban – mondhatjuk mi, mai olvasók. A kalandtúrák és a mesterségesen generált adrenalinlöketek korában soha nagyobb szükségünk nem volt a versre. Continue reading Szabó T. Anna: Költők és szárnyak

Az esszé első változata a Drei Raben folyóirat számára készült és németül jelent meg; ez a bővített, átírt verzió egy konferencián hangzott el a szombathelyi könyvtárban.

Magyarország tele van önjelölt költőkkel: emberek százai hasalnak neki a rímfaragásnak, és nem az élet vagy önmaguk megértése a céljuk, hanem éppenséggel a világmegváltás. A költő ideálképe a közember előtt máig is Petőfi Sándor, „a lánglelkű poéta”, akit már a tizenkilencedik századi olajnyomatok is haldoklás közben ábrázoltak, amint vérével írja a porba: „Hazám”. Continue reading Szabó T. Anna: A lánglelkű profi

Ez a személyes írás Fülöp Bea: Anyák című interjúkötete számára készült.

Idilli képeket őrzök a gyermekkoromból az édesanyámról: lágy vonású, meleg szemű, csengő nevetésű, szép fiatal nő, a virágos kétrészes háziruhájától a körömlakkjáig minden izgalmas rajta. Continue reading Szabó T. Anna: Az anyaságról

József Attila emlékére írtam.

Tizenhárom éves koromban történt Kolozsváron. Hetesek voltunk Julcsával. Órák után nekünk kellett kitakarítani a régi, magas, íves mennyezetű tantermet. Üres volt az osztály, a csendben csak a padok puffanása hallatszott, ahogy recsegve oldalukra döntöttük őket, gurultak kifelé a megbarnult almacsutkák, ottfelejtett ceruzák. Barátnőm váratlanul egy könyvet vett elő, és üzletet ajánlott: tudja, hogy szeretem a verseket, tehát ő most nekem felolvas, én pedig azalatt helyette is takarítsak ki. Continue reading Szabó T. Anna: A vers éjszakája

Az Eső családtörténet számába írtam ezt.

„Ilyen lehet a család, mint volt ma reggel. Ilyesmi lehet.” (Spiró György: Idill)

Túléltem a harminchármat, átléptem a harmincnégybe. Menthetetlenül felnőttem. Harmincnegyedik születésnapomra egy vastag, puha bőrfedelű füzetet kaptam édesanyámtól. Egy maga írta könyvet. Continue reading Szabó T. Anna: Füzet, fasor, fény

Az alábbi esszét a Forrás folyóirat felkérésére írtam.

Horog

az egérárpa apró horgai
a tenyér érdes bõrébe akadnak
kõtörmelék között rézsútos árnyék
ereje van a napnak
üres peron rozsdás sínek
sáros keréknyomok
súrol a félérett kalász
érzem tehát
vagyok

Ez egy egészen friss vers, kivételesen még a megírás pontos dátumát is tudom: 2001 január 28. Azért ezt választottam, mert rövidségében is koncentrálja az engem mostanában foglalkoztató kérdéseket, és nagyszerûen alkalmas vers és valóság viszonyának megmutatására. Continue reading Egy saját versem elemzése

Rózsákról és versekről – esszé az Eső rózsa-számába

Ma álltunk át a téli időszámításra. Bár kint szokatlanul meleg, párás ősz van, már  érezni a levegő szagán, hogy jön a fagy. Elfagy a muskátli az ablakban, a leander a függőfolyosó öblében, áttetszőre és merevre fagynak a temetőben a gyertyaperzselte krizantémcsokrok. Amit felragyogtatott három évszak, azt egyszerre pusztítja el a tél. Continue reading Őszi rózsák

Írás a városról, ahol élek. Eredetileg a Holmi Budapest-számába készült

Budapest! Mire az Eötvös Collegium világítóan fehér lépcsőjén felkapaszkodtam böhöm csomagjaimmal, az utazástól, a városi portól és a szorongástól pergamenre száradt már a szám. Ilyen az igazi tudásszomj, mosolyogtam magamban, miközben két tenyérrel locsoltam az arcomba a vizet. Megérkeztem „a nagy idegenségbe”, haza. Hol volt még akkor az otthon. Continue reading Budapest, magyar asszony

Harmincéves vagyok, és boldog. Ezt nemcsak a tavasz teszi, a fejfájdítóan friss levegő és a hersenő fűszag, hanem az a tény, hogy úgy élek, ahogy mindig is akartam. Férjem van, társam, akivel nemcsak a szerelem, de az írás szenvedélye is összeköt, kisfiam, aki világfelfedező álmélkodásával engem is újra meg újra rácsodálkoztat a tárgyakra és a jelenségekre, van már kenyerem, borom is van, virág van az ablakomban. Continue reading Székfoglaló beszéd a P.E.N. Clubban, 2002