A Cinema magazinban jelent meg.

Anthony Minghella filmje nagyszerű adaptációja az azonos című regénynek, ám az eredeti könyv jóval sokrétűbb és mélyebb alkotás

Charles Frazier regénye 1998-ban, megjelenése évében viharos sikert aratott az Egyesült Államokban, a korábban teljességgel ismeretlen szerző megkapta érte a Nemzeti Könyvdíjat és az Amerikai Kritikusok díját, a könyv sokáig a bestseller listák élén tanyázott, a kritikusok pedig meghatározó új tehetségként emlegették a szerzőt. Különösen azt hangsúlyozták, hogy Frazier milyen páratlan nyelvi eleganciával újította meg a polgárháborús irodalom némileg közhelyesre koptatott hagyományát.
A Hideghegy valóban igen nagy regény, Frazier egyszerű történetszüzséből bont ki egy látomásos erejű világot. A cselekmény két szálon fut: egyrészt Inman nagyon kalandos Odüsszeia története, másrészt a rá hűségesen várakozó Ada nehéz helytállásának krónikája. Inman, az ácsból lett déli katona, egy csúnya sebesülés után hazaindul a kórházból, a több száz mérföldes utat gyalog kell megtennie. Kietlen és veszélyes vidékeken küzdi át magát, katonaszökevényként bárki számára szabad préda lenne. Pikareszk regényt idéző, néhol abszurdan mulatságos, néhol mélyen tragikus kalandok során át halad hazafelé. Szirénekkel és emberevő szörnyekkel ugyan nem találkozik, de boszorkányokkal, gyilkosokkal és medvékkel igen. Hazatérése majdhogynem alvilági utazás, a háború és az emberi lélek lecsupaszított, sötét tájain kalandozik, a háború poklából a visszaút purgatóriumán át a szerelem vágyott mennyországába.
Kedvese, Ada közben otthon várja a háború végét és szerelme hazatértét. Ada úri kisasszony, lelkész apja az emersoni felvilágosult eszmék jegyében igazi szellemi társat nevelt belőle, ám az ínséges háborús időkben ez édeskevés, hiszen csakis az élheti túl a telet, akinek a kisujjában van az önellátó gazdálkodás. Adának tehát esélye sincs, ám mellé szegődik a szegény, ám annál élelmesebb Ruby, aki leginkább Mark Twain Huck Finnjére emlékeztet: rendkívül gyakorlatias, tűzrőlpattant teremtés, felfoghatatlan számára, hogy létezhetnek olyan emberek, akik soha életükben egyetlen napot sem dolgoztak. Ada és Ruby ellentétes viszonya már önmagában is elég izgalmas, igen érdekes látni, hogy az Apalache hegység kis városkájának kulisszái előtt miként bomlik ki barátságukból az elme és a kert művelésének sajátosan amerikai kettős kalandja.
A két cselekményszál fejezeteként váltakozik, és ez a klasszikus és némileg avítt technika itt nagyon jól működik: a párhuzamos történetek szépen eggyé fonódnak, és kibomlik belőlük az amerikai polgárháború egész világa, a nagy csatákkal, és ami ennél sokkal izgalmasabb és fontosabb, a csaták hátországával, és a szegény Déllel – itt most nem a nagy ültetvények és rabszolga-kolóniák untig ismert közhelyeit láthatjuk viszont, hanem az elzárt kis városok és különös hangulatú hegyi közösségek világát ismerhetjük meg, méghozzá úgy, hogy közben megkapó erővel és igen érzékletesen jelenik meg előttünk a táj is. Frazier az amerikai útleírás nyelvi hagyományaira támaszkodva, vállaltan archaizált és költői nyelven vázolja fel a Inman által bejárt vidékeket.
A rendhagyó tájleírások mellet a könyv másik különlegessége a zenéhez való viszony. Ruby apja, Stobrod muzsikus őstehetség, tulajdonképpen a bluegrass-zene egyik ősforrása és felfedezője, benne találkozik az angol népzene, a zsoltárok zenei világa és a feketék meg a mulattok sajátos hangulatú zenéje, hogy a keverékből aztán egy egészen új műfaj jöhessen létre. A különböző zenei hatások keveredésének története valóságos esztétikai kalandregény.
A költő és regényíró Rakovszky Zsuzsa ihletetten szép fordítása ragyogóan megbirkózik az igencsak nehéz feladattal: a Hideghegy mondatai magyarul is olyan
szépen és ritmusosan indáznak, hogy átvibrál rajtuk az eredeti dallam.