Íme egy újabb novella a testről és a divatról

wera wang esküvői ruhaLátom, nagyon izgat ez a csajozós dolog. Na figyelj, mindjárt elmondom a módszert, látom, rád fér, csak add ide a konyakot. Na ne! Az egész üveggel. Nyugi, jól bírom az italt. Ne is mondd, emlékszem, de azóta beletanultam, tudod, sok ilyen céges partin kell részt venni, és ott aztán iszunk rendesen. A múltkor is az Alcatrazban… Ismered? Ja persze, most is vidéki vagy. Te, nem tudod, miről maradsz le, zseniális hely, még az étlap is tiszta börtön-dizájn, na és a bárányborda meg a tatárbifsztek…! Mi van, csak nem vagy vega? Én szinte csak húst eszek hússal, ez még valahogy szegény anyámtól maradt, aki mindig tömte belém, hogy erősödjek, és meg is erősödtem. Na de az a csaj, akiről mesélni akarok, az például vega, ami nem is lenne baj, mert nekem aztán hétköznap még ez is belefér, de pont grillvendéglőben voltunk, ahol minden tele van nyers hússal, ott sütik meg neked helyben. Na de kezdjem inkább szépen sorban.
Ez is céges parti volt, méghozzá húsvéti, és a főnök poénból pont húsvendéglőben tartotta, érted, és playboy-nyuszikat is hívott, de azok nem ettek semmit, az nem volt befizetve, csak rázták kicsit a csöcsüket, és leléptek. Biztos volt máshol is dolguk. Három volt, a szőkével szívesen elmulattam volna, bár az ilyen plázacica kicsit szilikonos az én ízlésemnek. De ahogy elmentek, nyílik az ajtó, és belép rajta a legvörösebb nő, akit valaha láttam. Hullámos hosszú haja van, és mikor leveszi a vizes kabátját, látom, hogy zöld ruhát visel, éppen csak a bokája látszik ki, és nincs rajta harisnya. Kinn zuhog az eső, a nyuszkók is úgy futottak ki egy szál kabátban az utcára, kész tüdőgyuszi, és ezen a vörösön is látszott, hogy fázik, egészen sápadt volt a szája, és rögtön ment is a lávakő felé, amin a húst sütik, először azt hittem, éhes, de aztán láttam, hogy hátat fordít a húsoknak, és csak áll, melegszik. A főnök egyből odament hozzá, kiderült, hogy ő hívta meg, a csaj tavaly lépett ki a cégtől, de továbbra is tartják a kapcsolatot, a főnök úgy látszik nem adta fel. Persze aki még annyit se tud egy nőről, hogy az utálja a húst, az meg se érdemli.
Én akkor még elég új voltam a cégnél, de egyből átláttam a helyzetet, viszont ez a nő annyira különleges volt a nagy szürke szemével és a tejfehér bőrével, hogy egyből elhatároztam, lesz, ami lesz, megdugom. És azt is tudtam, hogyan. Olyan nő volt ez, de tényleg, hogy nem volt elég csak nézni, az a helyzet, hogy éheztem rá, mert nézni, az csak nesze semmi, fogd meg jól, és én nem olyan vagyok, hogy nézéssel beérem. Hidd el, te is egyből azt akartad volna tőle, de ebben a csajban volt valami többlet, valami, ami nem hagyta, hogy előállj a szokásos szép a szemed dumával. Törékenység, vagy mi, meg valami horror, mert az mégiscsak abnormális, hogy valaki nemcsak fehér, mint a kréta, de ráadásul alul-felül tiszta rókaszőr, mert tudod, ezeknek a vörösöknek világít, mint a stoplámpa, mintha előre jelezné, hogy tilos. Szerinted nincs a vörös csajokban valami boszorkányos? Te, ezek mindig felül szeretnek lenni, lovagolnak rajtad, mint a seprűn, aztán megnézheted. Volt egy másik nőm, az is vörös volt, igaz, festett, na az meg is mondta, hogy ha otthagyom, megátkoz. Ettől aztán ki is vágtam azonnal, mint a macskát, engem senki nem fenyegethet büntetlenül, érted. Na és mi lett? Nem lett semmi. Szóval ne hidd, hogy félek a nőktől.
Na. Ott áll a csaj a pultnál, erre mondja az angol, hogy drámai jelenség, tisztára egy Lady Macbeth, persze van, aki szerint giccses az ilyen színpadias hatás, hogy pont zöld ruhát kell hogy felvegyen, de ezen a nőn legalább nem volt egy deka smink se. Hogy honnan tudom? Hát igen, jó kérdés, a csajokon tényleg mindig van valami, amit nem is veszünk észre, de ezen nem volt, ez garantálom. Megéreztem volna a szagát.
Sára, így hívták. Ez mindjárt az elején kiderült, mert egy idő után odajött és bemutatkozott nekem meg a két új csajnak. De aztán a főnök odaültette maga mellé, és amíg mi kajáltunk, ő fűzte, közben meg ette a nagy véres húsokat. Kiüthette volna a szemét, hogy a Sára csak salátát eszik, azt is csak piszkálja. Pont szembe ültem vele, én is hoztam magamnak krumplisalátát, két kanállal, szerencsére előtte már jó sok húst ettem. Még jó, hogy anyám is gyakran csinált krumplisalátát, és legalább hagyma volt benne bőven. De a csaj egy idő után felállt, otthagyta az asztalt, kiment. Én meg várok, hogy mi lesz már, csak nem lépett le? És szidom a főnököt magamban. Micsoda egy tahó. Nem?
Tíz perc, és a csaj mégis visszajön, kicsit sápadt, nem ül vissza az asztalhoz, hanem egyből odamegy az ablakhoz, beáll a függöny mögé, nézi az esőt. Ez tetszett, ez a csendesség, nem szeretem a harsány nőket, egy idő után neked is kezdik megmondani, hogy ezt csináld, meg azt csináld, úgyhogy felálltam én is, és odamentem hozzá, de meg se látott, a homlokát az üvegnek támasztotta, mint aki rosszul van, és kifele bámult. Tág volt a pupillája, visszatükröződtek benne az autók fényei.
Fogadjunk, nem tudnád, ilyenkor mit csinálj. Egy effajta nőnek nem lehet csak úgy megfogni a csupasz vállát, mert még kapsz egy pofont. Ha meg azt kérdezem, hogy segíthetek-e, képes, és kiröhög. Nekem viszont megvannak a kipróbált módszereim. Akár tanfolyamot is tarthatnék. Vannak is ilyen csábítási tanfolyamok, tudtad? De nem ajánlom, hogy jelentkezz, az ilyet garantáltan csak tapasztalatból lehet megtanulni. Vagy tőlem.
Na nem csigázlak, mondom. Elkezdtem nyugodtan, halkan beszélni a háta mögött, először az esőről, de nem ám csak úgy, hogy de kár, hogy esik, vagy ilyesmi, hanem szépen, költőien. Ha nem megy magadtól, betanulhatsz pár idézetet ilyesmikről, hogy eső, szél, nap, virágok, tudod, amiken harmadikban annyit röhögtünk, mert nyál. Nem nehéz, csak le kell nézni az internetről. Vízben, sárban cuppogva járok, majd, ha bozót leszek, esőt kívánok. Na, ezt például akár erotikusan is lehet értelmezni, nem? Úgy is mondtam, figyeld meg a hangom: cup-pogva… Jó, nem? Kívánok. Ez meg a csúcs. Na de a nő még ettől se néz hátra, csak az üvegen tükröződő arcán látom, hogy kicsit már mosolyog azzal a nagy rózsaszínű szájával.
Félig már nyert ügyem volt, a nők szeretik a verseket, ismertem olyat, amelyik még el is sírta magát. Elkezdtem, de végig ebben a hangnemben, beszélni a tavaszról, hogy milyen szépek ilyenkor a fák, még az eső is illatos, és a fű pont olyan, mint ez a ruha itt, pont olyan finom és friss és selymes. Na és most figyelj, mert megint tanulhatsz valamit. Egy másik szakmai titkot. Mert most meg a következőt kérdeztem: Vera Wang? Na ugye, hogy nem tudod. Egy éve még én se tudtam, de meg szoktam venni a női lapokat, a Glamourt meg a Joyt, abból tájékozódok, mert a nők szeretik, ha van miről beszélni. Ezek különben is mindig oda vannak készítve az üvegasztalra, mert ha felviszek egy nőt, az egyből elkezdi lapozgatni, és azt szoktam mondani, direkt neki vettem az előbb, csak titokban, hogy ne vegye észre – ez tuti bejön, és még mindig olcsóbb, mint a virág.
Szóval Vera Wang. Naná, hogy egyből megfordul, először azt hittem, hogy azért, mert érti, de aztán kiderült, hogy csak kíváncsiságból. Hogy micsoda? Ezt kérdezi. Milyen Vera? Kész, passz, nyeregben vagyok. Elkezdünk dumálni, elmondom, hogy a ruhája pont olyan, mint a legújabb Vera Wang kollekció nyitódarabja, persze a tavaszi bemutatóját nem ismerem, csak hirtelen ez jutott eszembe. Na, erre kiderül, hogy a ruhát ő maga varrta. Úgy tettem, mint aki teljesen paff, hű, mondtam, és elkezdtem dicsérni a szabásvonalat, meg a színt, meg a kivitelezés lendületes merészségét, pont így mondtam, lendületes merészség, jó, nem? Aztán megkérdeztem, hogy szokott-e divatlapokat olvasni. Nem, mondja ő erre, mostanában nincs ideje, egy társadalmi szervezetnél dolgozik teljes állásban és túlórában, ne is kérdezzem, mennyiért, mert ebben a körben, tudja jól, ez nem összeg, úgyhogy inkább nem is olvas ilyen drága újságokat, különben is, a hajléktalanok vagy a leszbikusok vagy a kóbor kutyák, már nem emlékszem, melyik, sokkal fontosabbak.
Bólogattam, mint a gép, ehhez nem tudtam hozzászólni, csak annyit mondtam, hogy igen, ezek életbevágó dolgok, főleg az állatvédelem, szegény szerencsétlen állatokat mennyit bántalmazzák, valóban tenni kell valamit. Nem akartam erre a vágányra tévedni, de megérte, mert kiderült, hogy Sára nagyon is észrevette, hogy salátát ettem. És azt mondja, hogy a többiek bezzeg mind falták szegény halott állatokat, csak én nem. Erre engem megszáll az ihlet. Mondom, hogy azért ettem salátát, mert én is vegetariánus akarok lenni, egyszerűen megőőőrülök a vegetarianizmusért, csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Erre hosszan és lelkesen kezdi sorolni a bioboltokat meg a piacokat meg a tudom én, micsodákat, meg hogy a vegaság, az nemcsak egészséges, de fogyaszt is, meg hogy a majonéz is káros, mert tojás van benne, és a tyúkokat ilyen szűk ketrecben tartják, mutatja is a kezével, én meg közben a száját figyeltem, ahogy a szép rózsaszín nyelve mozog, meg ahogy kicsi gödrök lesznek az arcán, ahogy mosolyog. Egyre jobban tetszett, már szinte a markomban éreztem. És képzeld el, a hónalja nem volt borotválva. Én undorodom az ápolatlan csajoktól, de ez a pici szőrpamacs ott a ruhája és a karja közt, ami épp csak egy mozdulatára villant ki, egyáltalán nem volt undorító, sőt. Talán azért, mert ez is vörös volt. Még sosem volt dolgom ilyen natúr nővel, és az jutott eszembe, addig még sose gondoltam rá, hogy biztos a hippikben is lehetett valami. Na persze, dugtak is éjjel-nappal.
Lényeg a lényeg, hiába fűzte a főnök, Sára végül velem jött, persze nem rögtön haza, mert megkértem, hogy mutasson valami igazi bio helyet, mert van mit tanulnom tőle. Persze én egész másféle tanulásra gondoltam. El is mentünk valami kis lyukba, ahol mindenféle fonnyadt leveleket meg színes golyókat adtak jó drágán, olyan ízük volt, mint a gyurmának, és kézzel lehetett enni, de szerencsére nem kellett sokat venni a közös tálból, mert hogy, ugye, én előtte már ettem. Alkoholt nem adtak, csak rizslét meg gusztustalan trutyikat, nem tudtam mit rendelni neki, de talán ezekbe a füstölőkbe tesznek valamit, mert ahogy beszélgettünk, Sára egyre jobban kipirult, és azt sem bánta, hogy egyszer megérintem a vállát.
A ruhákról beszélgettünk megint, kiderült, hogy magának is, meg a barátnőinek is ő varr. Szívesen mesélt, én meg szépen alákérdeztem, rendesen fel vagyok készülve a dizájnerekből, de ő sajnos főleg a harmincas és negyvenes évekre volt rákattanva, ahogy ő mondta, azokra a szép klasszikus ruhákra, és én ilyen mélységig nem mentem el soha, mert az eddigi nőim az újakat szerették, a Calvin Kleint főleg, meg a Tom Fordot, meg a Donna Karant, meg persze a Vera Wangot. Azért Sára is ismerte az alapokat, amiket még én is tudok, olyanokat, mint az Oscar de la Renta, a Coco Chanel, vagy az Yves Saint-Laurent, és tetszett is neki nagyon, hogy hozzá tudok szólni a témához. Meg is mondta, hogy ő még olyan pasival nem találkozott, aki nem őt, hanem a ruháját dicséri, és ráadásul azt is tudja, hogy mi az a klasszikus sanelkosztüm, a kis fekete, a kasmírsál meg a ceruzaszoknya. Jó, ezeket még nagyjából tudom is, de aztán olyasmiket kezdett mondani, és most képzeld el azt a festetlen halványrózsaszín húsos száját, ahogy beszél, és közben ananászlevet iszik piros szívószállal, szürcsölve, mintha legalábbis koktél lenne, szóval képzeld el, ahogy azt a bámulatos hülyeséget bírja mondani, hogy az ő kedvence a plörőz és a panié. Ezeket mondta, tényleg, még most is emlékszem, a szája miatt, ahogy csücsörített közben. Én meg persze kapásból rávágtam, hogy az enyém meg a korzett és a dekoltázs. Azt hittem, kapok egy pofont, de nem haragudott meg, hanem úgy nevetett, hogy beleláttam a torkába, és azt mondta, hogy tetszik neki az ízlésem, és hogy ő is szereti a korzetett, sőt ő egyenesen korzettek közt nőtt fel.
Hogy micsoda? Hát, végül is mért ne? Mindegyik csajban benne van a kurva, én csak tudom. Egy pillanatra el is képzeltem a kis Sárát valami igazi jó holland kuplerájban, ahogy a feszesre fűzött göndör néger kurvák közt ül a rökamién, és ártatlanul szopogatja a málnaszörpöt. Aztán persze kiderült, hogy az anyja, aki már szegény sajnos meghalt, bedolgozott egy színházi varrónőnek, korzetteket is varrt, de mindent otthon, és Sára sok trükköt tanult tőle. Az operettkosztümök a legjobbak, azt mondja, meg azok a gyönyörű Molnár Ferenc darabok, na, azokhoz olyan szépeket varrt az anyja, hogy kész csoda, legszívesebben ő is ilyenben járna mindég. És hogy elég szép ruhatára van neki is otthon, kár, hogy nem nagyon van hová felvenni.
Ettől persze még jobban rákapcsoltam, és csont nélkül megkérdeztem, hogy ha már ilyen szépen találkozik az ízlésünk, nem mehetnék-e fel kicsit hozzá megnézni a ruháit. Egy pillanatra mintha meglepődött volna, ezért gyorsan hozzátettem, hogy majd egyszer, persze, ha lesz ideje. Nem, nem, mondta, nem az a gond, dehogy, szívesen megmutatná, hanem hogy a lakótársa szülei feljöttek húsvétra, és most nem lehet ott zavarni, mert a Márti anyja ilyenkor estefele mindig alszik, a ruhák meg ott vannak bent a szekrényben. De persze, majd legközelebb. Itt egy kicsit csend lett. Most képzeld el: ülünk, nézzük egymást, látom, hogy a nagy vörös haja alatt egy kicsit elkezd izzadni. És egyszer csak azt kéri, hogy akkor most meséljek erről a Veráról. És közelebb hajol, mint akit tényleg érdekel. Ebből tudtam, hogy még aznap megdugom.
Mondom neki, de úgy, ahogy a nők szoktak ilyenkor beszélni a nőkkel, picit magasabb hangon, tudod, hogy kell azt? Így. Figyelj, Sára, ez tényleg neked való, az ilyesmiben nem szoktam tévedni. Csupa szép, romantikus ruci, különösen, és jól belenéztem a szemébe, különösen az esküvői kreációi – ezt így kell mondani, kreációk –, hát, azok valami fantasztikusak. Ez menni fog, gondoltam, mert ezt már bevágtam korábbról, mint a verset, te meg öcsém figyelj, tanulj. Ha már a korzettnél tartunk, képzelj el például, képzelj el, azt mondtam neki, egy álomszép, törtfehér, pánt nélkül ruhát legyező aljú, organzarátétes szoknyával és habfehér tüllrózsákkal díszített fűzővel! Kicsit elnyitotta a száját, úgyhogy gyorsan átnyúltam a kerek asztalon, megfogtam a kezét, és még jobban rákapcsoltam. Sára, édes, ezt neked most azonnal látnod kell! A te ízlésed, a te világod, a te álmaid! Ha tudnád, milyen szívesen kivinnélek New Yorkba a medizonavenyúra, hogy megnézd azt a fantasztikus boltot, liliomok vannak benne, meg hatalmas fehér rózsák, és egész csapat lesi a menyasszonyok kívánságát. Még a cipődet is ketten adják fel, a hajadba meg friss virágkoszorút tesznek. Milyen jól állna egy ilyen fehér virágfüzér a tűzhajadhoz. Tudod, én már egyszer voltam is ott, csak úgy körülnézni. De várjál, most nem oda megyünk, egyelőre, viszont ha megbízol bennem, mégis meg tudom mutatni azt a ruhát. Sőt, meg is simogathatod.
Hogyhogy? Azt kérdi, és nem vesz levegőt. Psszt, ezt nem mondhatom el, meglepetés. Gyere, üljünk vissza a kocsiba gyorsan.
És nem fogod elhinni: Sára jött velem. Varázsló vagyok édes, hidd el, ugye megbízol bennem? Hát persze! Ekkor már a kocsiban ültünk. Én meg szépen levettem a selyem nyakkendőmet, szerencsére aznap vettem fel tisztán, és óvatosan bekötöttem vele a szemét. Hagyta és nevetett, és még segített is, a kezével tartotta, mert síkos volt, folyton elcsúszott a fényes hullámos haján. Csak néztem, hogy a körme sincs kifestve. Na, mehetünk?
Így vittem haza. Kicsit izgultam, mert az a helyzet, hogy nem számítottam aznap nőre, és elöl hagytam pár dolgot, rendes vagyok egyébként, de tényleg, csak így tavasszal sok a munka, ezért értelemszerűen az üvegasztalos fázis most nem játszott. Nem is vettem le a szeméről a kendőt, amíg a hálószobába nem értünk. Az ágy szerencsére tiszta volt, az ágynemű meg vörös selyem, erre mindig adok. Fél kézzel beindítom a hifit, jó kis chillout volt benne, a másik kezemmel meg Sárát vezetem a ballonos vállánál fogva, aztán amikor odaérünk az ágyhoz, szép szelíden lesegítem a kabátját, de egy ujjal se nyúlok hozzá, csak mondom, hogy most üljön le. Óvatosan leteszi magát, rögtön tapogatni és simogatni kezdi a finom hideg síkos paplant, jó jel. És mosolyog. Hol vannak a ruhák, kérdezi várakozóan. Mindjárt, mondom én, és előveszem a laptopot. Kinyomom a hangot, hogy ne hallja, mi az, mert, tudod, az otthoni gépemen ilyen speciális agykontrollos szöveg van, hogy legyen kedvem dolgozni, és gyorsan megkeresem neki a dolgot. Még egyetlen icipici kis pillanat, mondom közben, addig helyezze magát kényelembe a kisasszony! Erre felvihog, nem is hittem, hogy így is tud nevetni, de mintha egy kicsit feszültebb lenne, hátra se dől, csak ül, és hol a ruháját simogatja a térdén, hol a paplant. Papapapaparamm! Lehet kukucskálni! És az ölébe teszem a laptopot. Villanyt nem gyújtottam a szobában, úgyhogy csak kicsit hunyorog, egész kék az a sápadt arca a képernyőtől, és egy pillanatig csak bámul, nem érti. De aztán elnyílik a szeme, és elkezd nézni. És ott is vannak mind, sorban, szépen kinagyítva, habosan, fehéren. Nézi, nézi, aztán azt mondja: ezek tényleg nagyon szépek, ezek a menyasszonyi ruhák, és ezt tényleg mind a Vera csinálta? Van másmilyen is, mondom, és ott van az is, amiről beszéltem, csak meg kell mutassam, hogy lehet megnézni. Azzal odaülök mellé jó szorosan, ráteszem a kezem a kezére, a kezét meg a pöcökegérre, arra a pici kerek érzékeny pontra ott az ölében, mutatom is, hogy az ujját kell mozgatni rajta körbe-körbe, fogom azt a forró kezét és mozgatom a mutatóujját, csak finoman, mondom, mert nem ismeri az ilyen dizájn laptopokat, ők még mindig csak ócska asztali gépekkel dolgoznak.
Nézze csak meg jól, mondom neki, mert láttam, hogy élvezi a magázást, ezzel kell oldalt váltani, így, így ni, és akkor sétálhat is ebben a szép nagy internetes áruházban, és itt van a bolt is, a Verának a boltja a liliomokkal, és ráklikkelek, és tényleg ott van, és akkor ő elkezdett izgatottan szuszogni, és pillanatok alatt ráérzett a dologra, és lapozott, és nézett. Gyönyörű, mondta, tényleg nagyon elegáns, és milyen szép ez a nő, nem is tudtam, hogy kínai, maga varrja a ruháit vajon? Láttam, hogy nem tudja elolvasni az angol szöveget, mert pillanatok alatt továbbment a ruhákra. Jé, és ezeket tényleg meg lehet venni? Persze, mindet. És hogyan? Hát, csak megrendeli az ember, itt a laptopon, hitelkártyával, és hopp, másnapra már itt is van. Ez egyébként nem igaz, Amerikából legalább négy nap, de mindegy, mert úgysem tudta elolvasni. Négyezer dollár, hát ez nagyon soknak hangzik, mondja bizonytalanul, mennyi is az forintban? Ne is törődjön vele, mondom, nem érdemes átszámolni, egyébként nyolcszázezer forint, én már rendeltem tőlük többször, a drága édesanyámnak rendszeresen szoktam, de sose számolom át, minek is? Nekem egészen mindegy. Különben is, a kisasszony mindenre a vendégem. Kerül, amibe kerül, de azt a simogatást nem lehet kihagyni!
Láttam, hogy gyanakszik, mert picit tényleg elkapkodtam a dolgot, úgyhogy gyorsan mondtam, hogy nézzen meg valami mást is, és odanyúltam, hogy lapozzak, de éreztem, hogy elhúzódik tőlem, a csupasz válla meg egészen szürke volt a képernyő fényében, szürke és hideg, úgyhogy inkább a másik selyempaplanhoz nyúltam, mert mindig kettőt tartok, és ráterítettem a vállára. Meg ne fázzon, mondtam, mert tényleg libabőrös volt, íme a királynői hermelinpalást a hattyúi vállra. Na, ezt tényleg nem kellett volna mondjam, mert hirtelen felkapta a fejét, és nagyon szigorúan azt mondta, hogy a hermelin az a menyét, és a menyét egy kicsi kedves állat, akit bezárnak egy büdös ketrecbe, és aztán levágnak és megnyúznak, sok százat egyszerre, pedig szegények sírnak és kiabálnak és könyörögnek és nyöszörögnek, de mindhiába, és az egész mészárszék csak azért van, hogy valami kurva riszálhasson az operabálon, és jegyezzem meg, hogy ő soha az életben szőrmét fel nem venne, és jobban tenném, ha én se viccelnék az ilyesmivel. Ez a kurva, ez meglepett az ő szájából, és azt hittem, hogy kész, vége, ezzel be is fejeztük, finis, döend, függöny, de akkor kínomban a képernyőre néztem, és a ruhák mellett ott volt a dizájnerek listája, meg valami leírás, és ebben a pillanatban zseniális ötletem támadt. Most is áldom az eszemet.
Nem úgy értettem, hiszen a hattyú is egy állat, nem? Ez csak egy mesebeli mondás, mert én imádom az állatokat, és éppen azt akarom megmutatni, hogy igenis vannak olyanok a legfelsőbb kategóriában is, akik törődnek az állatvédelemmel. Tudja, drága kisasszony, hogy mit jelent az, hogy cruelty free? Nem felel, sértődöttem rázza a fejét. Cruelty free. az kegyetlenségmentes, értve vagyok? Ami pedig kegyetlenségmentes, ahhoz nem használnak semmilyen állati eredetű anyagot, még selymet se, és itt egy kis szünetet tartottam, még a kicsi ártatlan hernyóknak sem kell érte ezerszámra meghalni! És aki ezeket megveszi, az támogatja a környezettudatos gondolkodást, az állati jogokat, meg a világbékét. Különleges holmik, különleges embereknek. És nekem semmi se drága ezért. Mert nemcsak a maga boldogságáról van szó, drága kisasszony, de az enyémről is. Nem bírom nézni, ha valaki nincsen tisztában a saját elveivel és érdekeivel. Mert mit gondol, drága Sára, miből van ez a csinos kis cipő? Nézzük csak. Bőrből bizony! Pedig a szegény kis bociknak se mindegy ott a vágóhídon. De ugye, akarna valamit, ami egészen más? Igazi minőségi munkát, amivel nem vesz zsákbamacskát? Nem vesz vernyogó, kiszolgáltatott állatot? És odahajoltam, egészen közel az arcához, nagyon csendben volt, a száját összeszorította, összefonta a kezét a melle előtt, mintha félne a selymet simogatni, a lábát is maga alá kapta, és már nem húzódott el, hanem inkább mintha megijedt volna a hangomtól, inkább nekem dőlt, neki az oldalamnak, jó szorosan.
Akkor megsimogattam a haját. Ne féljen, kisasszony, nincsen semmi baj. Nem megijeszteni akarom, csak segíteni. De ehhez nekem is segítségre van szükségem. Adjon, hogy adhassak. Mindössze csak egy picike segítségre van szükségem, rendben? Mert tudok én rendelni blindre, meglepinek, de azt meg minek? Mert mi lesz, ha nem jó? Ezért kérem most, hogy még mielőtt bármit is kiválaszt, rögzítsük szépen a méreteit, csak a biztonság végett. És nyúlok is hátra, az ágyam mellett mindig van centi, csinálok ilyen növesztő gyakorlatokat, na azért, és ahogy elhúzódok mellőle, mintha fordulna utánam, csak úgy tapad. Mi az, azt kérdi, és néz hátra ő is. Segédeszköz, mondom, de nem kell rosszra gondolni, tessék csak felállni, megmutatom.
Fel is áll, de valahogy nem tud mit csinálni a kezével, előbb lesimítja a ruháját, aztán gyorsan a csupasz vállára teszi, a melle elé keresztbe, mint aki szégyelli a testét, volt egyszer egy kövér nőm, az csinált így, amikor vetkőzni kellett volna. Aztán lassan leengedi, mint aki megadja magát, én meg feltérdelek az ágyon, és elkezdem szépen lemérni. Izgalmas volt ilyen közelről, levendulaszaga volt, illetve akart volna lenni, csak a saját szaga átütött a szprén, vagy tudom én, az ilyen natúr nők biztos csak Lush szappant használnak, mert a szprében hajtógáz van. Először nem tudta, mit akarok, de ahogy így óvatosan megpróbáltam a dereka köré keríteni a szalagot, kicsit nehezen hajlanak az ilyen acél centik, azt mondja, hogy nem muszáj mérni, tudja ő a méreteit jól, kell a varráshoz, igaz, rég nem mért, de sose szokott se fogyni, se hízni, mindig nagyon vigyáz, hogy tartsa a súlyát. Igenis, mondtam erre, de az van, hogy itt incsbe kell megadni, és incsbe, ugye, nem tudja? Mert hogy ez az okos kis szalag itt incsbe is mér. Ekkor már a mellénél tartottam, nem nyúltam hozzá, épp csak megérintettem, ahogy a szalagot fogtam, és ő elkezdett nevetni, és akkor már segített, ketten hajlítgattuk a centit, még így se volt pontos, csak nagyjából, és mondtam, hogy jegyezze meg az adatokat, mert mindjárt kelleni fognak. Te, ez a csaj simán elmehetett volna modellnek, amilyen méretei voltak, mondtam is neki, de csak nevetett, mint aki nem hiszi. Aztán megint leültünk, és akkor én megkerestem neki a Stella McCartneyt.
Ha tudod, ki az, akkor többet már nem is kell, hogy mondjak, csak azt, hogy innentől kezdve sínen voltam. Mert elég volt öt perc, és Sára már rá is cuppant a szájtra, mint a pióca, és nem is lehetett levakarni onnan, épp csak kicsit kellett, hogy meséljek az alapanyagokról, mert látta ő is, hogy semmi bőr, még műbőr se, szőr meg pláne nem, csak pamutok meg mittudoménmik. Ezt már ismertem, ezt a nézést, ahogy rámeredt a ruhákra, mert volt már ilyennel dolgom. Egy ideig még figyeltem, ahogy egyre izgatottabban válogat, aztán felálltam, és elmentem zuhanyozni. Amikor fürdőköpenyben visszajöttem, már fél kilenc volt, és ő még mindig a ruhákat nézte. Na, Sárika, sikerült választani? Mert szeretném még ma megrendelni, hogy holnapra ideérjen. Nagyon hallgat, rátérdelek az ágyra, hátulról ráteszem a fejem a vállára, nézem a gépet, egy másik zöld ruhát bámul meredten, úgy látszik, ennek ez a mániája. Genetikailag módosítatlan gyapot, mondom neki, csodásan finom anyag, nagyon megéri, csak hatszázhúsz dollár. Ez akkor jó lesz? Mert egy kicsit már türelmetlen voltam, gondolhatod. Nagyon hallgat. Aztán szó nélkül átvált egy másikra, egy vászoncipő, négyszáz dollár. Inkább ez? Megint lapoz, egy összehajtható szalmatáska, kinyitva akkora, mint egy bőrönd, háromszázhetvenért. Az a baj, hogy nem tudok dönteni, mondja sírós hangon. Hát, ez bizony nem kevés, mondom én, de csupa finom holmi, és van rá pénzem. Mindet megvegyem, édes? Akarod?
Nagyon nagy, párás szemekkel néz rám, mint aki egészen el van varázsolva, és egyszerre csak szájon csókol, úgy, oldalról, azzal a húszszínű, lüktető, szívó szájával. Egy kicsit hagytam, hogy élvezze, de aztán elhúzódtam, felültem, elvettem a laptopot. Előbb a munka, aztán a szórakozás, mondom neki, de sajnos, az én címemre kell, hogy megrendeljem, nem baj?
Ingatja a fejét, nagyon bájosan, nagyon ártatlanul. Akkor kisasszony, kérem a méreteket. Emlékszik még, ugye? Emlékezett. Harmincnégy, huszonegy, harmincnégy. Képzeld csak magad elé. Nem is mondom centibe, csak az arányok miatt. Jó, akkor most a cipőméretét. Nagyon halkan azt mondja, hogy negyven. Ezt addig nem is vettem észre, de az a helyzet, hogy nem is érdekelt már, beírtam. Aztán a táskát is bepipáltam. Jó, akkor csak egy picike pillanat. Beírom a hitelkártyaszámomat, és kész. Most pedig hajoljon közelebb. Meg is jött a válaszlevél. Nézze csak, látja, itt írja, hogy elfogadták a rendelést. Most pedig szépen megköszönöm… Díszdoboz is lesz hozzá, fekete lakkpapírból, bársonyszalaggal, nem baj?
Mire felnéztem, meztelen volt. Nem tudom, hol volt cipzár a ruhán, mindenesetre hallani nem hallottam, a selyemnek meg nincsen hangja. De hogy egyáltalán nem hord se melltartót, se bugyit, azt nem hittem volna. Azt gondoltam, hogy zöld selyem ide vagy oda, ez egy tipikus pamutbugyis csaj. Korzetet se hordott, sajnos. Viszont igazán szép, feszes mellei voltak, olyan színű bimbókkal, mint a szája – részletezzem? Nem akarom, hogy ne tudj aludni tőle. Lényeg, hogy én még ilyen odaadással sosem találkoztam, pedig volt dolgom pár nővel életemben, elhiheted. És persze az se igaz, hogy törékeny volt, meg az se, hogy nem szereti a húst, ha érted, mire gondolok. Fogalmam sincs, hol tanulta. Mondtam, hogy ezek boszorkányok.
Miután végeztünk, persze nem éppen fél óra múlva, hirtelen eszembe jutott, hogy reggel egy fontos megbeszélésem van, úgyhogy Sárát szépen hazavittem. De másnap délután már fel is hívott, és estére ott volt nálam. Te azt el se tudod képzelni, hogy ezek a nők, ha egyszer kinéztek maguknak valamit, hogy tudnak vágyni rá. Mindenre képesek érte. A csomag persze nem jött meg, és másnap és harmadnap se, de megmutattam neki az internetes csomagkövetőn, hogy hol tart éppen, melyik repülőtérről melyik raktárba vitték, honnan, mikor, merre indul tovább, ő meg belelihegett a fülembe, úgy bámulta a betűket, és utána igen jól szórakoztunk. Még pezsgőt is ittunk, kétszer, szerencsére azt nem állatból csinálják. Látszott, hogy nagyon izgul már, de ez egyenesen jót tett neki, és persze nekem is. Viszont egyetlen éjjel se aludt nálam, mert nem szeretem, ha szuszognak mellettem.
Negyednap megjött a csomag. Nem mondtam meg neki egyből, hanem odakészítettem az ágy alá, és amikor eljött az ideje a jutalomnak, elővettem. Te, azt látnod kellett volna. Egészen belepirult az izgalomba, ahogy bontogatta. És amikor megtapintotta a zöld ruhát… Még meztelen volt, vette is fel rögtön. Húzta át a nagy haján, le a vállán… Először a mellén akadt meg, aztán valahogy lejjebb rángatta, de a derekánál nem jutott tovább. Nem tehetek róla, elkezdtem röhögni. Ahogy ott állt, és se le, se fel… Te, ez nem jó! Meghíztál, szívem. Nem! Nézd csak meg, fogd csak meg a fenekemet! Na, ettől még jobban kellett, hogy röhögjek, de persze megfogtam. Ő meg közben két kézzel rángatta lefele a derekán a ruhát. Rossz méretet adtál meg! Nem, én biztosan jót! Akkor meghíztál, bazmeg. Mit bírtál enni három nap alatt, szalonnát? Gyere, cica, lemérlek megint. De ettől úgy nézett rám, mintha át akarná harapni a torkomat.
Te még nem láttál ekkora hisztit, amikor kiderült, hogy a cipő is kicsi. Sírt, kiabált, én meg soha az életemben nem szórakoztam ilyen jól, mint amikor végignéztem, hogy próbálja levenni magáról a Stella McCartneyt. Mint valami fehér kígyó, úgy vonaglott, és közben szabályosan őrjöngött, csak úgy lobogott a nagy vörös haja. Még meg is átkozott. Tényleg boszorkányok ezek.
Könnyen jött, könnyen ment. Úgy elrohant, hogy még a táskát is otthagyta, ki se bontotta, pedig annak aztán tényleg nem volt semmi baja, érted, ennyi rizikót még bevállaltam. Csak álltam az ajtóban, és röhögtem. Még jó, hogy nem tépett össze semmit, mert így szépen, rendesen összepakoltam az egészet, másnap visszaküldtem, és egy hét múlva kérdés nélkül visszaküldték a pénzt.
Látod, így lesz bármelyik csaj nulla pénzért kurva. Csak egy kis alaptőke kell hozzá. Ugye mondtam, hogy van még mit tanulnod, lúzerkém.