A Cinema magazinban jelent meg.

Egy kisoroszlánból nagy uralkodó lesz. Klasszikus királydráma gyerekeknek: a Disney megmutatta, hogy nem fél a sötéttől

Ennek a rajzfilmnek minden gyerek polcán ott kellene lennie, mert – ami nem sok filmről mondható el –: segít élni. Mint minden igazi mese, látványos és leegyszerűsített formában szembesít a traumákkal, hogy aztán segítsen feldolgozni őket. A kezdeti boldogságot gyász, a gyászt harsány nevetés, a nevetést vívódás és nagy leszámolás követi, hogy aztán a történet visszatérjen oda, ahonnan elkezdődött: a születés csodájához.
A történet egyszerű és egyenes vonalú: Szimba, az oroszlánkirály Muszafa fia, gyermeki vakmerőségből és kíváncsiságból besétál álnok nagybátyja, Zordon csapdájába, és ez apja életét követeli. A lelkiismeret-furdalástól gyötört, kétségbeesett kisoroszlán elbujdosik, eltéved a sivatagban, és csak a mókás csavargó-párosnak, Pumbának és Timonnak köszönheti az életét. Velük marad, elfogadja felelőtlen életszemléletüket, boldogan él, és mire felnő, szinte el is felejti, hogy uralkodónak született. Ám végül gyermekkori pajtása, az időközben gyönyörű oroszlánkisasszonnyá serdült Nala rátalál, és elmondja neki, hogy az egykori oroszlánbirodalom Zordon és a sakálok rémuralma alatt senyved. A kezdetben még vonakodó Szimba végül hazatér, és apja méltó utódának bizonyulván legyőzi a betolakodókat, elfoglalja a trónt, feleségül veszi Nalát, és hamarosan gyermekük születik.
A film ereje nem is a sztoriban, hanem a inkább a rajzolt világ szépségében, a hitelesen mozgó és viselkedő figurákban, és az intenzív érzelmekben keresendő. A kezdő képsorok színpompája, romantikusan nagy lélegzetű képei felhőtlen boldogságot ígérnek, a film középpontjában mégis a sötétség és a gyász áll. Szimba apjának váratlan, tragikus halála a film legmegrázóbb pillanata: a veszteség még akkor is visszafordíthatatlan, ha később megtudjuk, hogy az apa nemcsak fiában él, de a csillagok közül is megszólíthatja őt. A sakálok uralta démoni sötétségen és a halálon (ebben az esetben a gonoszságon és a gyilkosságon) a még a legnemesebb oroszlán sem uralkodhat: az egyetlen, amit tehet, hogy elkerüli, ameddig lehet.
Az Oroszlánkirály valójában klasszikus, Shakespeare-i királydráma a hatalom felelősségéről, a jóról és a rosszról. Szereplői is hagyományos figurák: a jó király, az engedetlen, de végül apja méltó utódának bizonyuló gyermek, a trónbitorlóvá avanzsáló cselszövő családtag, a koncon marakodó katonák, a bölcs bohóc, a szerelmes lány, és a két egyszerű, de jószívű csavargó, aki az igaz barátságot képviseli.
A klasszikus drámákhoz hasonlóan Az Oroszlánkirály is tanulságot, sőt a szó nemes értelmében konzervatív életfilozófiát közvetít, és ezt, a gyermekek számára érthetően, ki is mondja: bármilyen jó és csábító is a gondtalan, gyermeki élet, egyszer óhatatlanul magunkra kell vennünk a felnőttség, és ezzel együtt a másokért való felelősség terhét – és ezzel együtt nemcsak az élet szépségét, hanem a halál tényét is el kell fogadnunk. A film, akár a természeti népek hitvilága, az élővilág nagy körforgását tanítja, azt, hogy mindennek rendelt helye és értelme van a világon. Amikor a kis Szimba megkérdezi az apjától, hogy miért esznek az oroszlánok antilopot, az apja azt válaszolja neki, hogy azért, mert az antilop viszont az oroszlánok teteméből sarjadó füvet eszi meg. Nem sokkal később ő, az állatok bátor és legyőzhetetlen királya is éppen a megvadultan rohanó csorda patái alatt leli halálát, beteljesítve ezzel az egymást tápláló és pusztító élőlények szimbiózisának vízióját.
Az élet körforgás, az idő pedig megismétli önmagát: az apa nem halhat meg, mert a fiában tovább él. Szimbának meg kell küzdenie ezért a felismerésért, és el kell fogadnia, hogy nemcsak a mának, de a holnapnak is élünk. Ahhoz, hogy igazi királlyá válhasson, elsősorban az szükséges, hogy annyira bízzon önmagában, mint egykor az apjában bízott. Ezért szól Az Oroszlánkirály gyermekekhez és felnőttekhez egyaránt – hiszen ahogy a gyermekek rögtön azonosulnak a kalandvágyó és engedetlen kisoroszlán figurájával, úgy a kisgyerekükkel együtt mozizó fiatal felnőttek azt értik majd a legjobban, hogy milyen nehéz felelős felnőttnek és – legalábbis saját gyermekük szemében – mindenhatónak lenni.
Minden gyerek királynak születik: övé a világ. Meg kell tanulnia, hogyan bánjon vele, hogy nem leigáznia kell, hanem ésszel, erővel, bátorsággal és szeretettel meghódítania. Ha nem így tesz, éljen bármilyen életet, elveszítette alanyi jogon örökölt birodalmát, és nem király többé, hanem csak egy név és történet nélkül hányódó lény, akinek már nincs kinek átadnia apjától örökölt tudását. Az Oroszlánkirály, vagyis most már a felnőtt Szimba, megtanulta a leckét, és csak át kell adnia gyermekének – az új kisoroszlán kalandjairól már a folytatásból, Az Oroszlánkirály 2-ből értesülhetnek a film lelkes nézői.