A Cinemában jelent meg.

Különös, mágikus-fantasztikus kísérleti film José Saramago regényéből

Az EU-szkeptikusok bizonyára élvezik majd az alaphelyzetet: képzeljük el, hogy Ibéria leszakad Európáról, és miután messzire úszik a tengeren, szuverén szigetként foglalja el helyét újra a világtérképen. Amikor megkezdődik a leválás, a politikusok beszédeket mondanak, az amerikaiak szeretnék visszavarrni a félszigetet, a nép viszont, apokaliptikus rémületében, a szaporodás nemes feladatának hódol. Az elszakadás okát senki sem érti – maga a világrend változott meg, amikor megszűntek a fizika és a racionalitás törvényei.
Csak öt ember sejti meg a mélyebb összefüggéseket: a vonzó fiatal nő, aki botjával eltörölhetetlen jelet tud karcolni a földbe, a tanító, akit sűrű madárcsapat követ mindenhova, a patikus, aki minden műszernél jobban érzékeli a föld mozgását, a hobbi-halász, aki egyszer a láthatárig hajított egy súlyos szikladarabot, és a fiatal özvegy, aki soha véget nem érő fonalat gombolyít – ők öten egymásra találnak, és elindulnak megnézni a világ végét jelentő hasadékot a Pireneusokban.
George Sluizer rendező merész vállalkozása, hogy a lehető legpontosabban vigye vászonra José Saramago megfilmesíthetetlennek tűnő mágikus-mitikus regényét, sikeresnek mondható: a történet atmoszférája megragadóan sűrű, dinamikája, legalábbis eleinte, kifogástalan, a képek szépek, és a néző még azt is készségesen elhiszi, hogy az események végső irányítója egy hatalmas, loboncos fekete kutya.
A hasonló jellegű amerikai produkciókban a világvége alkalmából összegyűlt főszereplők nagy garral mentik meg az emberiséget, itt azonban nem történik egyéb, mint hogy egymásba szeretnek, útnak indulnak, összevesznek, kibékülnek, és végül egyikük szép csöndesen meghal; hiába vannak mélységes misztikus kapcsolatban az eseményekkel, inkább passzív résztvevők, mintsem szuperhősök. Ez a szép és szorongató rejtélyesség eleinte jót tesz a filmnek, de a történet akkor is homályos marad, amikor világosnak kellene lennie, és ez zavaróbb, mint a könyvben, mert nehéz eldöntenünk, hogy kamaradrámát látunk, politikai szatírát, sci-fit, szerelmes mozit vagy egy sajátosan értelmezett katasztrófafilmet.
Az mindenesetre a honi EU-szkeptikusoknak kedvez, hogy a filmben a leszakadó, tengeren sodródó kőtutaj-félsziget lakóival szimpatizáló tömegek között magyarok is felbukkannak – transzparensük büszkén hirdeti, hogy: „Mi is ibérek vagyunk!”