– Kántor Lajos szerk.: A költő életei: Szilágyi Domokos (1938-1976)
A kötet a romániai diktatúra sötétjében, 1986-ban jelent meg, és a
következő dedikációt viseli: „Szabó Attiláéknak sok szeretettel
ajánlom „kemény valutánkat” (emlékbe? – én inkább úgy mondanám,
erősítőül az életre, ki hol tudja azt elképzelni, én nyilván itt):
Kántor Lajos, Kolozsvár, 1987. február 28″. A kötet nekem valóban
valutám volt, mivel 1987 végén Magyarországra telepedett át a család
(erre – az akkor még szándékra – utal a dedikáció), és nekem Szilágyi
Domokos személye és versei képviselték az erdélyi sorsot, a
modernséget, a(kamaszkoromban oly fontos) lázadást, az
erőt és ugyanakkor a tragikus önpusztítást, a tisztességet a
körülményekkel szemben, stb. 1988-ban jelent meg a Világ hava
(válogatott versek) Szilágyi Domokostól, máig is sok versét,
versrészletét betéve tudom. Rettenetes trauma volt, amikor, nem is
olyan régen, kiderült Szilágyi Domokosról, hogy a nagy erkölcsi jelkép
diákkorában maga is informátor volt – költőként nem, de jelképként
mindenképpen elveszett számomra.
– William Shakespeare drámái és szonettjei. Nem emlékszem, mikor
olvastam először Shakespeare-t, de azóta meghatározza az életemet –
elsősorban olvasmányként, de persze színpadon is; többek közt
Stradfordban láttam néhány emlékezetes előadást.
– Weöres Sándor versei: a háromkötetes összegyűjtöttet mindig a kezem
ügyében tartom, és mindig találok benne valamit, amiért érdemes
újraolvasni.
– Rainer Maria Rilke: Duinói elégiák. Volt egy emlékezetes nyarunk író
férjemmel, amikor ezt a versciklust olvastuk fel egymásnak a Kerepesi
temető egyik nyugalmas rétjén, németül és magyarul. A némettudásunk
akkor még jóval gyengébb lábakon állt, és a versek sem éppen könnyűek, úgyhogy
nemcsak élvezet, de komoly munka is volt az eredeti és a magyar
fordítások összehasonlítása.
– József Attila: versek. A legmegbecsültebb kiadásom, amely meghatározó
volt a számomra, egy igazi marxista szellemben fogant előszóval indít,
és túlnyomórészt olyan verseket tartalmaz, amelyek illenek egy
mozgalmárhoz – ám József Attila maradandóbb minden domináns
eszmerendszernél. Ebben olvastam például először a Külvárosi éjt,
amely életem egyik legfontosabb verse.
– Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei (1995): Első saját Nemes Nagy
verseskötetem, előtte sokáig csak a fejemben hordtam magammal a
verseit, amelyeket gondosan megtanultam kívülről. Ez a lilaszín
posztumusz kiadás azért is lepett meg, mert számos publikálatlan
töredéket is közölt, és ezek az objektív törekvésű költő nagyon is
szubjektív arcát mutatták. Felszabadító erővel bírt a számomra például
a következő kétsoros: „Reggelre kelve mi vigasztal? / Lábkörmömet
bekenni lakkal.”
– Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták. Ez nem éppen komoly
olvasmány, de gyakorlatilag minden évben újraolvasom, a szerző más egyéb
Korfu-könyveivel együtt, és remekül szórakozom. Most már autózás
közben is hallgatjuk a gyerekekkel, különösen az a rész a kedvencük,
amikor a skorpió kiszabadul a gyufás skatulyából. És milyen jó volt
egy ízben az angol kiadást magán a korfui strandon lapozni!
– Polcz Alaine: Asszony a fronton: katartikus élmény, őszinte és
felkavaró asszonybeszéd – a szerző szinte minden könyvét olvastam és
újraolvasom, szeretem, ahogy beszél, de egység és írói érdem
tekintetében ez a legerősebb kötete.
– Konrád György: A látogató: kamaszkoromban olvastam először, azóta
meg többször is újra, szeretem a stílusát és az erejét, és mindig
megrendít végtelen reménytelensége. Másik kedves könyvemhez,
Kosztolányi Pacsirtájához tudom csak hasonlítani e tekintetben.
– F. Nagy Angéla: A család szakácskönyve: erre az utolsó lehetséges helyre
számtalan egyéb könyv pályázott, Jókaitól Mikszáthon át Esterházyig,
de végül egy nem irodalmi könyv mellett döntöttem, mert a
hétköznapokban ez a remekül használható, szűkszavúan praktikus
szakácskönyv segít a legtöbbet, amikor a mindennapi főzéseket
tervezgetem.