Egy szösszenetnyi tárca az egyévesekről.

Egyévesnek lenni pompás mulatság. A világ tele van ismeretlen vagy szemlátomást félreismert rendeltetésű tárgyakkal. A zoknit például csak tévedésből húzzák a lábra, valódi lényege a lengetésben és a boldog ide-oda hurcolásban bontakozik ki.A csomagolópapír, különösen a fényes és zörgős fajta, sokkal izgalmasabb, mint bármilyen ajándék. A tubusból kipréselt krémmel nagyszerűen lehet rajzolni a szőnyegre, a színes ceruzának egész kellemes íze van, a távkapcsoló vicces kis darabkákra esik szét, ha teljes erőből odacsapjuk a konyhakőre, a vécépapír-guriga pedig hipp-hopp, eltűnik, ha kihajítjuk az erkélyről. Az is óriási tévedés, hogy egy lakásban rendnek kell lenni, hiszen a véletlenszerűen szétszórt kockák, színes katalógusok, elzabrált és ide-oda bedugdosott ruhadarabok, kulcsok, üres flakonok, morzsák, papírcafatok és elpotyogtatott kiskanalak közt cikk-cakkban közlekedve egy igazán ügyes kisgyerek minden feng-shui tudort megszégyenítő térrendezési formációkat, izgalmas és rendkívül egyedi tárgyhasználati szokásokat dolgozhat ki a maga és a családja örömére.

A egyévesek időtlen, képzelettel még nem bonyolított világában nincs annyi történet a bolti gyermekjátékok körül, mint amennyi a használati tárgyakhoz kötődik. Pedig kétségtelen, hogy az ismeretlen játéktervezők is megtették a magukét: formákban, színekben és funkciókban tobzódó, szürreális világukban semmi sem lehetetlen. A kisfiam kedveli a matricákkal ékített, víziló alakú kisautót, amely ráadásul még telefonként is funkcionál, ám kiagyalója korlátlan fantáziáját csak én tudom igazán értékelni. Ugyanez a helyzet az érthetetlen okból szintén zöld vízilót formázó keljfeljancsival, a rugón bólingató szemüveges nyuszi-fejjel, valamint a rózsákkal díszített pizsamába bújtatott kutyával is.
A szintén kissé túltervezett zenélő játékok viszont mindent, még a szülői tiltakozást is elsöprő győzelmet arattak. Már a Hull a pelyhes-t őrjöngésig ismételő körbeforgónál gyanút foghattunk volna, de aztán pillanatok alatt jött (mit jött, hozták, sőt, hoztuk!) a klasszikus tárcsás-csengős, a szirénázó-pityegő digitális, valamint a háromféle dallamot zengő mobil telefon, a csinos mikulássapkát viselő, kisebb megtaposás után dalra fakadó maci, majd az abszolút kedvenc, a hatféle dallamot játszó, meglepően ütésálló, gitárforma herkentyű.
A múltkor, egy hosszú nap után, amikor beosontam betakarni a végre elszenderedett kisdedet, ráléptem a nevezetes játékszerre, és az esti csendben úgy harsant fel a vidám nóta, mint egy légiriadó szirénája. Belegondolni is rossz, hogy mi lesz akkor, amikor a kisfiamnak eszébe jut majd, hogy ha kedve szottyan, akár egyszerre az összes zenélő játékot működésbe hozhatja. Addigra nyilván már a nemrégen kapott szájharmonikát is meg tudja szólaltatni, nem is beszélve a többi, még csak ezután esedékes hangszerről és zenebona-masináról. Minekünk szülőknek pedig nincs más hátra, mint erősen reménykedni abban, hogy senkinek nem jut eszébe cintányért ajándékozni a gyereknek.

(Népszabadság, 2003)